Jászberényi Melinda, Zátori Anita, Ásványi Katalin (szerk.)

Fesztiválturizmus


A VeszprémFest kísérő rendezvényei

A szervezők a rendezvény fókuszát adó, világsztárokat felvonultató programok mellett kísérő rendezvényekben is gondolkodtak. A látogatók feltételezett kulturális érdeklődésére alapozva eleinte olyan képzőművészeti alkotásokból szervezett kiállításokat hoztak Veszprémbe, melyek ugyan a magas kultúrát képviselték, de széles körben örvendtek népszerűségnek. Így többek között Dalí és Picasso grafikái, Munkácsy művei kerültek kiállításra. 2011-től a felújított Jezsuita Templomba szerveznek meghittebb hangulatú koncerteket és közönségtalálkozókat népszerű hazai énekesekkel, színészekkel, évente más tematikával. A templom helyet adott eddig Liszt Fesztiválnak, ’Dívák a Kolostorban’ címmel öt magyar népszerű színésznő és énekesnő produkcióinak, illetve etnojazz koncerteknek. Szintén 2011-től pedig a könnyedebb szórakozást kedvelők igényeinek kielégítésére Rozé, Rizling és Jazz Napok néven a VeszprémFest újabb kísérőrendezvényt kapott, melynek során a koraesti óráktól éjfélig a Snétberger Tehetségközpont növendékei és a hazai jazzélet kiválóságai szórakoztatják a közönséget, valamint a környező borvidékek egyes pincészetei kínálják boraikat. Az ingyenes szabadtéri zenei rendezvény nagy népszerűségnek örvend.

Fesztiválturizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 454 008 3

A fesztiválok, a fesztiválturizmus talán nem túlzás, a turisztikai kínálat csúcseseményei. Magyarország, amely Fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát, turisztikai vonzereje jelentős, de regionális összehasonlításban nem tartozunk az élmezőnybe. Azért dolgozunk, hogy Magyarország vitán felül a Régió turisztikai központjává váljon pár éven belül. Ehhez kiváló, vonzó, innovatív és nem utolsósorban társadalmi, gazdasági szempontból hasznot hozó fesztiválok is kellenek. Vigyék hírünket a nagyvilágban és adjanak maradandó élményt magunknak és vendégeinknek.

Dr. Bienerth Gusztáv

turizmusért felelős kormánybiztos

A tanulmánykötet a turizmus és a kultúra határán elhelyezkedő, napjaink szabadidő eltöltésében meghatározó szegmenst képező, korszerű témát tárgyal. A munka széleskörűen hasznosítható a magyar nyelvű felsőoktatásban, különösen a turizmus-vendéglátás, turizmusmenedzsment és a legkülönbözőbb kulturális tanulmányokat felölelő szakokon. A kötet megközelítésmódja rendkívül transzdiszciplináris, a tanulmányok ismereteken átívelő, az eredmények tárházát több dimenzióban (társadalom, gazdaság, környezet) felvonultató szemléletűek.

Michalkó Gábor

tudományos tanácsadó, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet

egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet

A Magyar Fesztivál Szövetség elnökeként, Kapolcs és egyéb fesztiválok alapítójaként - de zeneszerző-előadóművészként is - örülök a kötetnek, amely igényes „olvasata" a sokunkat érintő fesztiválvilágunknak. Elemzései, esettanulmányai nem csak tudományos ismereteket, száraz áttekintést, de izgalmas betekintést, színes élményt nyújt szervezőnek, szakembernek, sőt a fesztiválok iránt érdeklődőnek egyaránt. Sűrű köszönet a létrehozóknak.

Márta István

Magyar Fesztivál Szövetség elnöke

Egy-két évtizeddel ezelőtt ösztönös mozdulatokkal indítottuk el fesztiváljainkat, amelyek sikertörténetek lettek, ezzel is mutatva, hogy jó érzékkel tapintottunk rá egy közösségi igényre. Ha tizenöt évvel ezelőtt már létezett volna ez a könyv, akkor a fesztiválok előtt ezzel kezdtem volna, de az is biztos, hogy minden fesztiválszervezőnek kötelező olvasmánnyá tenném.

Rókusfalvy Pál

kommunikációs szakember, fesztiválszervező

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-zatori-asvanyi-fesztivalturizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave