Jászberényi Melinda, Zátori Anita, Ásványi Katalin (szerk.)

Fesztiválturizmus


A növekedési korlát észlelése és pozitív lereagálása

Az euroamerikai, leegyszerűsítve a fehér civilizáció közgondolkodása növekedésközpontú, amely a hosszú időt megért „válallatok”-nál (régen így nevezték a szervezési munkát), előbb-utóbb válsághoz, megszűnéshez vezet. Mert az adott körülmények között több, addig akár nagyon sikeres és „fejlődő” szervezet nem tudja saját magával sem tartani a versenyt. Nem tudja teljesíteni a saját maga által diktált fejlődési, előrelépési ütemet, amit saját magától ugyanúgy elvár. Közben párhuzamosan a rá figyelő/vásárló/szolgáltatást igénybe vevő közösség felől is erős fejlődésre késztető/kényszerítő erő jelentkezik felé. Ennek elmaradása esetén megjelenik a fitymálódás, a leírás, elfordulás kellemetlen jelensége. Ilyen a mi keresztény-európai mentalitásunk. Mi ezt a saját bőrünkön többször éreztük, mert ha például egyik évben idehoztunk egy olyan „sztárt”, aki még sosem járt Magyarországon, akkor ez a tény azonnal természetessé vált a közönség számára. A következő évben ezt – képletesen fogalmazva – csak két sztárral lehetett felülmúlni, ha el akartuk kerülni a „fikázó” megjegyzéseket. Egyébként is, az előző évinél több és jelentősebb programot kellett megvalósítani évről évre. E kényszer munkált bennünk örökké. A mi civilizációnkban a „fejlődést” e kényszerek diktálják számunkra, figyelmen kívül hagyva a tényleges lehetőségeinket. Nehéz probléma és teher ez minden szektorban, és mivel sok esetben ez nem végigvihető, sok szervezet/vállalkozás a fejlődés látszatát igyekszik produkálni, ami csak időlegesen lehetséges.

Fesztiválturizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 454 008 3

A fesztiválok, a fesztiválturizmus talán nem túlzás, a turisztikai kínálat csúcseseményei. Magyarország, amely Fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát, turisztikai vonzereje jelentős, de regionális összehasonlításban nem tartozunk az élmezőnybe. Azért dolgozunk, hogy Magyarország vitán felül a Régió turisztikai központjává váljon pár éven belül. Ehhez kiváló, vonzó, innovatív és nem utolsósorban társadalmi, gazdasági szempontból hasznot hozó fesztiválok is kellenek. Vigyék hírünket a nagyvilágban és adjanak maradandó élményt magunknak és vendégeinknek.

Dr. Bienerth Gusztáv

turizmusért felelős kormánybiztos

A tanulmánykötet a turizmus és a kultúra határán elhelyezkedő, napjaink szabadidő eltöltésében meghatározó szegmenst képező, korszerű témát tárgyal. A munka széleskörűen hasznosítható a magyar nyelvű felsőoktatásban, különösen a turizmus-vendéglátás, turizmusmenedzsment és a legkülönbözőbb kulturális tanulmányokat felölelő szakokon. A kötet megközelítésmódja rendkívül transzdiszciplináris, a tanulmányok ismereteken átívelő, az eredmények tárházát több dimenzióban (társadalom, gazdaság, környezet) felvonultató szemléletűek.

Michalkó Gábor

tudományos tanácsadó, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet

egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet

A Magyar Fesztivál Szövetség elnökeként, Kapolcs és egyéb fesztiválok alapítójaként - de zeneszerző-előadóművészként is - örülök a kötetnek, amely igényes „olvasata" a sokunkat érintő fesztiválvilágunknak. Elemzései, esettanulmányai nem csak tudományos ismereteket, száraz áttekintést, de izgalmas betekintést, színes élményt nyújt szervezőnek, szakembernek, sőt a fesztiválok iránt érdeklődőnek egyaránt. Sűrű köszönet a létrehozóknak.

Márta István

Magyar Fesztivál Szövetség elnöke

Egy-két évtizeddel ezelőtt ösztönös mozdulatokkal indítottuk el fesztiváljainkat, amelyek sikertörténetek lettek, ezzel is mutatva, hogy jó érzékkel tapintottunk rá egy közösségi igényre. Ha tizenöt évvel ezelőtt már létezett volna ez a könyv, akkor a fesztiválok előtt ezzel kezdtem volna, de az is biztos, hogy minden fesztiválszervezőnek kötelező olvasmánnyá tenném.

Rókusfalvy Pál

kommunikációs szakember, fesztiválszervező

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-zatori-asvanyi-fesztivalturizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave