Jászberényi Melinda, Zátori Anita, Ásványi Katalin (szerk.)

Fesztiválturizmus


Ökofesztivál

A rendezvény éveken át tartó munka eredményeként mára ökofesztiválnak nevezhető. 2014-ben a keletkezett hulladék már több mint 75%-át gyűjtötték szelektíven a Mondialin, azonban a folyamat messziről indult, hiszen 2003-ban közel 13 tonna, 100%-ban újra nem hasznosított hulladékot termelt a fesztivál. 2004 és 2006 között felülvizsgálták a működést, és lépésről lépésre bevezették a különböző szelektív hulladékgyűjtési módszereket. 2006-ban a Mondiali Antirazzisti ökofesztivállá vált, miután az eredeti társadalmi vonatkozású célok részleges elérését követően a szervezők újabb lépéseket terveztek megtenni a fenntarthatóság irányába. Nemzetközi benchmarkokat kezdtek megfigyelni, és a kibocsátott hulladék mennyiségének csökkentését tűzték ki célul. Olaszországban a nagyobb rendezvények hulladékgyűjtési gyakorlatával kapcsolatban nincsenek egységes előírások, a szelektív gyűjtés kötelező szintje és módszere a helyi önkormányzatok rendelkezéseitől függ. Ugyancsak problematikus volt a regionálisan felelős hulladékgazdálkodási vállalattal történő együttműködés, akiknél nem állt rendelkezésre a szelektív gyűjtés menedzseléséhez szükséges infrastruktúra. Ennek okán kezdetben csak az organikus hulladékot gyűjtötték külön, majd minden évben továbbléptek, mígnem elérték a jelenlegi teljes szelektivitást.

Fesztiválturizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 454 008 3

A fesztiválok, a fesztiválturizmus talán nem túlzás, a turisztikai kínálat csúcseseményei. Magyarország, amely Fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát, turisztikai vonzereje jelentős, de regionális összehasonlításban nem tartozunk az élmezőnybe. Azért dolgozunk, hogy Magyarország vitán felül a Régió turisztikai központjává váljon pár éven belül. Ehhez kiváló, vonzó, innovatív és nem utolsósorban társadalmi, gazdasági szempontból hasznot hozó fesztiválok is kellenek. Vigyék hírünket a nagyvilágban és adjanak maradandó élményt magunknak és vendégeinknek.

Dr. Bienerth Gusztáv

turizmusért felelős kormánybiztos

A tanulmánykötet a turizmus és a kultúra határán elhelyezkedő, napjaink szabadidő eltöltésében meghatározó szegmenst képező, korszerű témát tárgyal. A munka széleskörűen hasznosítható a magyar nyelvű felsőoktatásban, különösen a turizmus-vendéglátás, turizmusmenedzsment és a legkülönbözőbb kulturális tanulmányokat felölelő szakokon. A kötet megközelítésmódja rendkívül transzdiszciplináris, a tanulmányok ismereteken átívelő, az eredmények tárházát több dimenzióban (társadalom, gazdaság, környezet) felvonultató szemléletűek.

Michalkó Gábor

tudományos tanácsadó, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet

egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet

A Magyar Fesztivál Szövetség elnökeként, Kapolcs és egyéb fesztiválok alapítójaként - de zeneszerző-előadóművészként is - örülök a kötetnek, amely igényes „olvasata" a sokunkat érintő fesztiválvilágunknak. Elemzései, esettanulmányai nem csak tudományos ismereteket, száraz áttekintést, de izgalmas betekintést, színes élményt nyújt szervezőnek, szakembernek, sőt a fesztiválok iránt érdeklődőnek egyaránt. Sűrű köszönet a létrehozóknak.

Márta István

Magyar Fesztivál Szövetség elnöke

Egy-két évtizeddel ezelőtt ösztönös mozdulatokkal indítottuk el fesztiváljainkat, amelyek sikertörténetek lettek, ezzel is mutatva, hogy jó érzékkel tapintottunk rá egy közösségi igényre. Ha tizenöt évvel ezelőtt már létezett volna ez a könyv, akkor a fesztiválok előtt ezzel kezdtem volna, de az is biztos, hogy minden fesztiválszervezőnek kötelező olvasmánnyá tenném.

Rókusfalvy Pál

kommunikációs szakember, fesztiválszervező

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-zatori-asvanyi-fesztivalturizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave