Varga Attila

Regionális fejlesztéspolitikai hatáselemzés

Innováció, vállalkozás és gazdasági növekedés a GMR-Európa-modellben


A TFP-blokk egyenletei és becslésük

Ahogyan a 4.2. ábra is mutatja, a TFP-blokk két egyenletből áll. Az egyik a tudástermelési függvény, amely a szabadalmi bejelentésekkel mért új tudást köti hozzá a tudástermelés inputjaihoz. A másik egyenlet a TFP-egyenlet, amely egyebek mellett a regionális tudásszintet köti hozzá a TFP-hez. A két egyenletet először a teljes európai mintán becsültük, majd az így kapott paramétereket régiónként kalibráltuk az adatokhoz.

Regionális fejlesztéspolitikai hatáselemzés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 015 1

A területfejlesztési politikában erőteljes fordulat figyelhető meg, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a részérdekeken alapuló „forrásosztogatás” pazarlóan működik. Szükség van előzetes hatásértékelésre, az egyes régiókra vonatkozó fejlesztéspolitikai elképzelések miként befolyásolhatják az ország fejlődését. Ebben a témakörben Varga Attila és munkatársai nemzetközileg is úttörő és kiemelkedő eredményeket értek el, több országban alkalmazzák az általuk kidolgozott modelleket. A könyv kiválóan felhasználható tankönyvként a mester- és doktori képzésekben, de kézikönyvként is a gazdaságpolitikai döntések előkészítése során.

Lengyel Imre, az MTA doktora,

intézetvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem

Varga Attila a világ egyik legjelentősebb regionális gazdasági modellezője. Intuíciói és kezdeményezései különösen fontos szerepet játszottak az európai regionális fejlődési folyamatok elemzése és értékelése során. A könyv, amely mind a szakpolitikusok, mind a kutatók széles közönsége számára hozzáférhető stílusban íródott, további fontos lépéseket tesz a mai és a jövőbeni fejlesztési programok értékelésének az irányába. A kötet időszerű, éleslátó, és a legmodernebb modellezési és szimulációs technikákra épít. Alapvető olvasmány.

Philip McCann

a Groningeni Egyetem professzora és az Európai Bizottság

regionális politikai biztosának szaktanácsadója

az EU Kohéziós Politika reformja és értékelése tárgyában

Hivatkozás: https://mersz.hu/varga-regionalis-fejlesztespolitikai-hataselemzes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave