Mészáros Rezső (szerk.)

A globális gazdaság földrajzi dimenziói


Zárszó

Aligha tagadható, hogy a világ gazdasági, társadalmi, környezeti, területi bonyolultsága növekszik és változik. De a bonyolultság és a változás mértéke, üteme, területi jellemzői és a társadalmi hatások is gyakran módosulnak. Tehát azt lehet mondani, hogy a világ a 21. század kezdetén is rendkívül összetett, de igen törékeny egyenlőtlenség, amit többféle nézőpontból lehet értelmezni, értékelni, minősíteni és leírni. Mi ebből a sokaságból az előző oldalakon a globális gazdaságot emeltük ki, és kísérletet tettünk arra, hogy alapvetően a társadalomföldrajz szempontjai szerint közelítsük meg és mutassuk be azokat a témaköröket, amelyek nézetünk szerint a globális gazdaság lényegét kifejezik, szorosan hozzátartoznak, illetve megértését nagyban segítik. Hogy ez a válogatás, feldolgozás és bemutatás milyen mértékben, mennyire meggyőzően, milyen színvonalon és mennyire figyelemfelkeltően sikerült, azt már a Tisztelt Olvasó ítélete dönti el, értékrendje és ízlésvilága alapján. De úgy gondoljuk, hogy a kötet minősítésével, értelmezésével kapcsolatban még egy lényeges körülményre, vagy inkább szempontra feltétlenül fel kell hívnunk a figyelmet.

A globális gazdaság földrajzi dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 877 4

A mű a globális gazdaságot a társadalomföldrajz eszköztárával mutatja be - naprakész adatokkal, széleskörű szakirodalmi háttérrel, kiválóan illusztrált elemzésekkel, valamint az információs és kommunikációs technológiák révén gyökeresen átalakult globális gazdaság térszerkezetének bemutatásával. A lebilincselően olvasmányos mű a földrajzi és közgazdasági képzések számára éppúgy meggyőződéssel ajánlható, mint a téma iránt érdeklődő szakembereknek.

Kocsis Károly akadémikus

A globális gazdaság földrajzi dimenziói tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a társadalomföldrajz a geográfián kívül is képes tartós tekintélyt szerezni. A szerzők színvonalas és információgazdag feldolgozást készítettek, amelybe beépítették más tudományterületek eredményeit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-globalis-gazdasag-foldrajzi-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave