A fenti kritika a globális valutapiacok működését vette célba: a nemzeti fizetőeszközök kereskedelme Strange (és még sokak) szerint már az 1980-as években elszakadt a reálgazdaság folyamataitól. A valutakereskedelem volumenének növekedése a 1980-as évek közepére messze meghaladta az áruk és szolgáltatások kereskedelmének bővülési ütemét,52 a tranzakciók mögött tehát nem volt „valós”, valamilyen formában materializálódó, értéktermelő tevékenység. Már ekkor látható volt tehát, hogy a piacon egyre nagyobb szerepet játszó rövid távú, spekulatív döntések irreálisan fel- vagy éppen leértékelik egy-egy nemzetgazdaság teljesítményét, és erősen bizonytalanná teszik a reálgazdaság szereplőinek (az üzleti vállalkozások, a háztartások, az állami költségvetés) működését, megnehezítik a hosszabb távú döntéseket. Pedig ekkor még a tőke- és pénzpiacok liberalizációja távolról sem érte el csúcspontját,53 és a tőke forgását példátlan mértékben felgyorsító új pénzügyi termékek destabilizáló (esetenként: pusztító) hatása sem volt még felmérhető. A globális gazdaságot a pénz- és tőkepiacok liberalizációjától és annak következményeitől óvó szakértők azonban a 2008-ban kirobbant pénzügyi válságig kisebbségben maradtak.