Mészáros Rezső (szerk.)

A globális gazdaság földrajzi dimenziói


A kvalifikált munkaerő kibocsátása és fogadása – vannak, akik egyenlőbbek?

A globális munkaerőpiac szükségletei nagyon heterogének, de két olyan kiemelt réteg azonosítása lehetséges, melyek határokat átlépő mozgása előtt lényegesen kisebb akadályok tornyosulnak, mint más csoportok előtt. Az általánosságban igaz, hogy a magas szintű kvalifikáció javítja a globális munkaerő-piaci bekapcsolódás esélyeit. A mindenkori hiányszakmákban (informatikus, orvos, mérnök, kutató, közgazdász – különösen MBA diplomával) a fejlett világ folyamatosan próbálja vonzani a kevésbé tehetős országok tehetséges „koponyáit”, és a munkaerő-piaci strukturális hiányok oldása érdekében „nagyvonalúan” hajlandók eltekinteni a saját maguk által hozott, sok esetben rigorózus szabályozástól is. Az ún. „zöld kártya” rendszere révén a keresett szakemberek az éves szinten meghatározott kvótákon felül kerülhetnek be a fogadó országba, s esetükben szó sem esik arról, hogy megjelenésük rontaná például a munkakezdők álláshoz jutási esélyeit, sőt, ellenkezőleg, hangsúlyozzák össztársadalmi hasznosságukat. A magas szintű kvalifikációval ma már együtt jár legalább egy világnyelv magas szintű ismerete, ami lehetővé teszi a migráns számára az azonnali bekapcsolódást az új munkahelyen folyó feladatok ellátásába.

A globális gazdaság földrajzi dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 877 4

A mű a globális gazdaságot a társadalomföldrajz eszköztárával mutatja be - naprakész adatokkal, széleskörű szakirodalmi háttérrel, kiválóan illusztrált elemzésekkel, valamint az információs és kommunikációs technológiák révén gyökeresen átalakult globális gazdaság térszerkezetének bemutatásával. A lebilincselően olvasmányos mű a földrajzi és közgazdasági képzések számára éppúgy meggyőződéssel ajánlható, mint a téma iránt érdeklődő szakembereknek.

Kocsis Károly akadémikus

A globális gazdaság földrajzi dimenziói tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a társadalomföldrajz a geográfián kívül is képes tartós tekintélyt szerezni. A szerzők színvonalas és információgazdag feldolgozást készítettek, amelybe beépítették más tudományterületek eredményeit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-globalis-gazdasag-foldrajzi-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave