Muraközy László (szerk.)

A jelen a jövő múltja

Járatlan utak - járt úttalanságok


Gazdasági szabadság – szabadság – állam

A szabadság fogalma, még ha gazdasági szabadságból is indulunk ki, óhatatlanul átlendít minket a szűken vett közgazdasági gondolkodás határain és keretein. A rendszerváltás alapvetően azt az ígéretet hordozta, hogy mind a politikai diktatúrát, mind az egyén döntéseit semmibe vevő tervgazdaságot magunk mögött hagyhatjuk. Persze ez a szabadság két különböző dimenziója. A politikai szabadságot a demokrácia kialakulása, a szabad választások hozhatták el, az egyén gazdasági szabadságát a vegyes gazdaság kialakulásától vártuk. Szerencsére Magyarországon az átmenet a politikai demokrácia kialakulásán keresztül mehetett végbe. A demokrácia ugyanakkor saját intézményi sajátosságait és meghatározottságát is magával hozta és hordozza ebben a térségben is.

A jelen a jövő múltja

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 020 5

Jelen könyv az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának második kötete. Az első, „Fecseg a felszín és hallgat a mély" címmel, Magyarország és Kelet-Közép-Európa vonatkozásában a jelenhez vezető utat elemezte. A mostani pedig, a jövőbe is tekintve, folytatja a közös gondolkodást. Magyarországon hagyományosan, és sajnálatos módon az elmúlt évtizedben is, a gazdaságpolitika sokszor a jövő generációit megterhelve választja a könnyebb utat. Pedig, ahogy e kötet címe is jelzi, jelen a jövő múltja. Mai cselekedeteink határozzák meg Magyarország jövőjét. Számos zsákutca, úttévesztés, úttalanság után ideje lenne megtalálni a jobb jövőbe vezető utakat, fejlődési pályákat. A tanulmányok túllépnek a pusztán gazdaságpolitikai közelítéseken, és a mögöttes, mélyebb elméleti, társadalmi és történelmi összefüggésekre koncentrálnak. Azt mondhatjuk, több értelemben is, hogy ez a kötet ott kezdődik, ahol a gazdaságpolitika általában végződik. Antal László, Bokros Lajos, Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László, Török Ádám szerzőgárdájához most Király Júlia csatlakozott. Szomorú aktualitása a kötetnek, hogy Antal Lászlónak itt szerepel utolsó tanulmánya. A könyvet az Akadémiai Kiadó és a szerzőtársak az ő emlékének ajánlják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-jelen-a-jovo-multja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave