Pavluska Valéria

Kultúramarketing

Elméleti alapok, gyakorlati megfontolások


A szerző bemutatása

Pavluska Valéria egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, ahol a Gazdálkodástudományi Intézet Marketing tanszékén a Marketing mesterképzés szakvezetője. Piacszervezési szakon szerzett közgazda diplomát a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, majd ezt követően szakközgazda diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Továbbképző Intézetében marketing szakon. A Pécsi Tudományegyetemen kapott doctor universitatis címet, és ugyanitt védte meg PhD értekezését is. Az MTA köztestületének tagja. A diploma megszerzése óta a felsőoktatásban dolgozik. Marketing oktatói tevékenységén belül szakterülete a kultúra szférája, illetve a nonprofit szervezetek köre. Publikációinak többsége kultúramarketing, illetve nonprofit marketing témakörben jelent meg. A civil szférában való közreműködése is a kultúrával kapcsolatos. A Kelet-Közép-Európai Kulturális Obszervatórium Alapítvány (Budapest Obszervatórium) kuratóriumi elnöke, elnökségi tagja a pécsi Nevelők Háza Egyesületnek és tagja a Kultúraközvetítők Egyesületének is.

Kultúramarketing

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 881 1

Örülök, hogy Pavluska Valéria könyve az Akadémiai Kiadó marketing szakkönyvtár sorozatában megjelent. Amióta világ a világ, a kultúra mindig a fogyasztás tárgya volt. A mai fogyasztáselmélet egyik legnagyobb dilemmája a kultúra fogyasztásának és a fogyasztás kultúrájának kérdése. Többek között ezt a dilemmát is igyekszik feloldani ez a kiválóan szerkesztett, tudományosan igényes, rendkívül sokrétű, a kultúramarketinget új megvilágításba helyező könyv. Ajánlom a kötetet oktatóknak, kutatóknak, hallgatóknak, a kultúra területén dolgozó szakembereknek, és mindenkinek, aki szeretne elmélyülni a kulturális marketing elméletében és gyakorlatában.

Hetesi Erzsébet intézetvezető egyetemi docens

Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar

Pavluska Valéria nem csupán kiváló szakemberként, hanem kultúrafogyasztó értelmiségiként is hiteles feldolgozója a kulturális életben adekvát marketing tevékenységnek. A folyamatok értelmezésével és további kérdések feltevésével nemcsak a marketing szakemberek, hanem a területen tevékenykedő menedzserek számára is nagyon hasznos kiadványt ad. Munkája felhívja a figyelmet arra, hogy a marketing nem csupán az értékesítés eszköze, nem a reklám szinonimája, nem csorbítja a művészet szabadságát, és helyesen alkalmazva nem a kulturális termék devalválása, hanem minél szélesebb körben történő értékesítése a célja. A kultúrában alkalmazható marketing komplex, a kulturális tevékenység egészét átható gondolkodás- és cselekvésmód. Célja a művészeti, kulturális önkifejezés és a piaci viszonyok egyensúlyban tartása mellett elérni a közönségsikert, amely mintegy legitimálja az adott kulturális tevékenységet, a művészeti irányt annak érdekében, hogy a befogadó, a mecénás, a szponzorok és a fenntartók pénzügyi támogatásával a művészetek és a kulturális élet valódi szabadságát, lehetőségeit gyarapítsa.

Horváth Zsolt igazgató

Pannon Filharmonikusok-Pécs

Hivatkozás: https://mersz.hu/pavluska-kulturamarketing//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave