Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


A termelékenység várható alakulása

Az összes eddig ismertetett prognosztikai táblázat közül talán a legfontosabb és legbeszédesebb az egy foglalkoztatottra eső GDP-volumen fő ágazatok szerinti megoszlását mutatja be 2000 és 2030 között, s az egyes ágazatokban foglalkoztatott – különböző képzettséggel és gyakorlattal rendelkező, s különböző technikai felszereltségű – munkaerő átlagos termelékenységének az elkövetkező években és évtizedekben várható növekedését érzékelteti. Ez a D/5. számú táblázat valójában a nemzetközi összehasonlításoknál is alkalmazott teljes termelékenységi tényező (total factor productivity, rövidítve: TFP) adatait tartalmazza, amelynek beható elemzése a már korábban említett két szerző tanulmányának is egyik fő tárgyát képezte.39 Ők – más szerzőkhöz hasonlóan – elsősorban e tényező olyan összetevőit vizsgálták, mint pl. a képzettség, a technikai felszereltség, a tőkefelhalmozás és az egyik ágazatból a másikba történő munkaerő-vándorlás hatása az élőmunka termelékenységének alakulására. Ilyen vizsgálatokat én nem végeztem, mert ehhez számítógépes modellezésre lett volna szükség. Ettől függetlenül a TFP egészére vonatkozó becsléseim nem állnak messze az általuk végzett számítások eredményeitől, amelyek – mint már említettem – ráadásul más tízéves intervallumokra vonatkoznak.

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave