Az Észak- és Dél-Korea (hivatalos nevükön a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság) közötti viszonyt immár évtizedek óta a háborús feszültség és a normalizálásra törekvő mosolydiplomácia szélsőségei közötti állapotok jellemzik. Minthogy a két fél közötti konfliktus gyökerei még a „két világrendszer szembenállása” korszakáig nyúlnak vissza, így a világon a legjobban talán itt érhetők tetten a korábban antagonisztikusnak nevezett ellentétekből fakadó, napi szinten, de hosszú távon is jelentkező egymásnak feszülések. A két Korea közötti konfliktusban rejlő kockázatok messze túl is nőnek a regionális kereteken, az időnként itt fellángoló háborús veszély a világ valamennyi nagyhatalmát érinti. Nyilván nem is független ettől az a tény, hogy a koreai kérdés rendezése ügyében már hosszabb ideje úgynevezett hatoldalú tárgyalásokat folytat Kína, az Egyesült Államok, Oroszország, Japán, illetve a közvetlenül is érintett két Korea. (Noha az Európai Unió vagy annak három, katonailag is számottevő tagországa, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország közvetlenül nem vesz részt ezeken a megbeszéléseken, az USA az atlanti partnerség révén, Oroszország pedig mint eurázsiai nagyhatalom közvetve „képviseli” az európai érdekeket is.66) Egy további, a veszélyeket világméretűvé növelő aspektusa a koreai helyzetnek az is, hogy Észak-Korea mára közismert és többszörösen bizonyított képessége rakéták távolba juttatására megnövelte a fenyegetettséget, és részéről egyáltalán nem lehet kizárni akár nukleáris robbanófejek alkalmazását sem.