Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Kína és a Közel-Kelet

Kína a közel-keleti konfliktusban hagyományosan az arab álláspontot támogatja. Ezért cserébe az arabok az ötvenes évek óta a kínai kommunista kormánnyal voltak szolidárisak. Korán elismerték, majd támogatták igényét az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagságára. Ugyanakkor Kína a nyolcvanas évekig nem volt aktívan jelen a térségben, ezután kezdett fegyvereket adni a háborúzó Iraknak, Iránnak, illetve Szaúd-Arábiának. 1991, a Szovjetunió összeomlása után az arab országokban az a remény támadt, hogy Kína képes lesz Amerikának a térségre gyakorolt, számukra túlzó befolyását ellensúlyozni. Gyakorlatilag nem tettek mást, mint a politikai diskurzusaikban Kínával helyettesítették a Szovjetuniót. Ugyanakkor Kínával szembeni politikai elvárásaik sokkalta inkább alapultak a reményeiken, mint a valós helyzeten, minthogy – legalábbis egyelőre – semmi nyoma nincs annak, hogy Kína, még ha aggasztja is a Bush-doktrína szerinti egyoldalú amerikai szerepvállalás a térségben, valóban szándékozna az egykori Szovjetunió aktív Amerika-ellenes politikájához hasonló szerepet vállalni a térségben. A két régió közötti fizikai és eszmei távolság jelenleg nem teszi valószínűvé, hogy a Közel-Kelet, és különösen az arab világ, rövid távon meghatározó legyen Kína hatalmi játszmáiban. Különösen azért, mert a kínai politika kifejezetten kerüli, hogy válságos kérdésekben az országnak állást kelljen foglalnia, márpedig a Közel-Kelet egésze válsággócnak tekinthető.

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave