Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Kína növekvő szerepe a nemzetközi pénzügyi rendszerben

Még mielőtt Kína a világ vezető exportőrévé válna (vagy a 2008. évi előrejelzések szerint vált volna), valutatartalékai nemzetközi összehasonlításban már évekkel ezelőtt a legmagasabbak voltak. Egy gyorsan növekvő és kontinensnyi ország esetében először fordul elő, hogy a folyó fizetési mérleg többlete immár tartósan meghaladja a GDP 10 százalékát. A többlet robbanásszerűen, alig néhány év alatt halmozódott fel, hiszen 2000-ben még csak a GDP 1,7 százalékára rúgott a folyó mérleg szufficitje, amely 2007-ben meghaladta a GDP 11 százalékát. USA-dollárban mérve a tartalékok 2008 májusában elérték az 1800 milliárdot (összehasonlításul: ez az éves kínai GDP fele, valamint az éves magyar GDP mintegy 12-szerese), miközben a korábbi listavezető Japán tartalékai 1000 milliárd USD körül alakulnak. Ismételten nemcsak a tartalékok volumene vet fel számos gazdaságpolitikai és monetáris kérdést, hanem – nem utolsósorban – annak rendkívüli dinamikája, hiszen a tartalékállomány 2008 első öt hónapjában közel 400 milliárddal, vagyis kb. 30 százalékkal nőtt, ami több mint kétszerese az előző év hasonló adatának.

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave