Lentner Csaba

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tények és tévhitek


A földtulajdonviszonyok – birtokstruktúra a XX. század végén

A rendszerváltozás előtti utolsó évben, 1989-ben, a szövetkezeti és állami gazdaságok használatában a mezőgazdasági termőterület 92,1%-a volt, ami a földhasználat alapformáit egyértelműen eldöntötte. Az 1990-től tapasztalt változások a földtulajdonviszonyokat is alapvetően átalakították. A kárpótlási és vagyonnevesítési folyamatok hatására Magyarországon – ugyanúgy, mint az 1945–1947-es földreform után – Európa egyik legszétaprózottabb termelési alapokkal rendelkező mezőgazdasága jött létre. A szövetkezetek vagyonának 1992. évi felosztása után a vagyon mindössze 40,6%-a maradt a vagyont ténylegesen működtetők tulajdonában. A nyugdíjasok és a kívülállók jelentős – 59,4%-os – tulajdoni részarányszerzése tervezhetetlenné tette a gazdálkodást már közvetlenül az átalakulási törvények végrehajtása után. Az évtized második felében azonban felgyorsultak a vagyoncentralizációs folyamatok, vagyis a működtetésre képtelen részarány-tulajdonosok vagyonrészeik jelentős hányadát értékesítették.

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 012 0

Prof. Dr. LENTNER CSABA egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi és Államháztartási Intézetének vezetője. 1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995-ben a közgazdaságtudományok kandidátusává avatták a Magyar Tudományos Akadémián. 2003-ban közpénzügytanból habilitált. A pályakezdést követő éveiben banki-vállalati, később állampénzügyi-közéleti területeken-, közel két évtizede a felsőoktatásban tölt be vezető tisztségeket. A neoliberális gazdaságpolitika egyik fő hazai kritikusa. A 2010-től újjászervezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatának tudományos rendszertanba foglalója. A válság utáni években vendégkutatóként tanulmányozta a Bank of England és a Federal Reserve (Fed) konszolidációs politikáját, egyidejűleg a nem konvencionális közgazdasági iskola és a Magyar Nemzeti Bank új típusú közgazdasági-közgondolkodási műhelyének aktív szereplőjévé avanzsált. 2005-ben, majd 2006-ban az Akadémiai Kiadó által publikált Rendszerváltás és Pénzügypolitika című könyvének újrakiadásával, új gondolatokkal történő kiegészítésével a szerző feleleveníti az 1980-as évek végétől megvalósított neoliberális piacgazdasági átmenet általa vélt ellentmondásait. Egyidejűleg a könyv 2016-os kiadásában igazolja a nem konvencionális eszközökre épülő gazdaságpolitika eredményeit, tükröt állítva annak kritikusai elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lentner-rendszervaltas-es-penzugypolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave