Lentner Csaba

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tények és tévhitek


A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 2001. évi módosításának lényege

A törvényjavaslat az önkormányzati rendeleteknek a közösségi támogatási szabályokkal való összhangját úgy teremti meg, hogy korlátozza az önkormányzatok kedvezménynyújtási lehetőségét, illetve előírja, hogy az önkormányzat rendeletében az adott adónemben valamennyi vállalkozó számára csak azonos adómértéket állapíthat meg. (A vállalkozókat – ezen minőségükben – négyféle adónem terhelheti: építményadó, telekadó, vállalkozók kommunális adója, helyi iparűzési adó.) Fontos összefüggés ugyanakkor, hogy az önkormányzat a magánszemélyek számára továbbra is hozhat adóelőnyt jelentő rendelkezéseket.

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 012 0

Prof. Dr. LENTNER CSABA egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi és Államháztartási Intézetének vezetője. 1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995-ben a közgazdaságtudományok kandidátusává avatták a Magyar Tudományos Akadémián. 2003-ban közpénzügytanból habilitált. A pályakezdést követő éveiben banki-vállalati, később állampénzügyi-közéleti területeken-, közel két évtizede a felsőoktatásban tölt be vezető tisztségeket. A neoliberális gazdaságpolitika egyik fő hazai kritikusa. A 2010-től újjászervezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatának tudományos rendszertanba foglalója. A válság utáni években vendégkutatóként tanulmányozta a Bank of England és a Federal Reserve (Fed) konszolidációs politikáját, egyidejűleg a nem konvencionális közgazdasági iskola és a Magyar Nemzeti Bank új típusú közgazdasági-közgondolkodási műhelyének aktív szereplőjévé avanzsált. 2005-ben, majd 2006-ban az Akadémiai Kiadó által publikált Rendszerváltás és Pénzügypolitika című könyvének újrakiadásával, új gondolatokkal történő kiegészítésével a szerző feleleveníti az 1980-as évek végétől megvalósított neoliberális piacgazdasági átmenet általa vélt ellentmondásait. Egyidejűleg a könyv 2016-os kiadásában igazolja a nem konvencionális eszközökre épülő gazdaságpolitika eredményeit, tükröt állítva annak kritikusai elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lentner-rendszervaltas-es-penzugypolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave