Vigvári András

Pénzügy(rendszer)tan

Alapvető ismeretek rendhagyó megközelítésben


Egyensúlyi hatások

Az adózás hatást gyakorol a gazdasági egyensúlyra mind makro-, mind mezo- (regionális és gazdasági ágazatok vonatkozásban), mind mikroszinten. A mezoszintű hatások között kiemelhetők a különböző önkormányzatok helyi adóztatási gyakorlatából adódó hatások. Az egyik hatás az adóverseny, amely azt jelenti, hogy az önkormányzatok döntési kompetenciájába tartozó adók kivetése, vagy ki nem vetése, illetve a mértékek, kedvezmények és mentességek eltérése jelentős adóteher-különbségeket okoz. Ennek hatásai a vállalkozások telephelyválasztásában, az alacsonyabb adóterhelésű helyek preferálásában mutatkoznak, egyes országok esetében – ahol az infrastrukturális feltételek adottak – pedig a lakosság belső migrációját válthatja ki. A másik hatás abból következik, hogy adott helyi adónemek esetén az egyes régiók és településtípusok adókapacitása (a gazdasági fejlettség és a gazdasági szerkezet eltérései miatt) lényeges mértékben különbözhet, ami az önkormányzati költségvetés pénzügyi pozícióját hátrányosan befolyásolhatja.

Pénzügy(rendszer)tan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 887 3

A Pénzügy(rendszer)tan című tankönyv második kiadása a háromszintű felsőoktatás számára készült. Szerzője, Vigvári András, az ÁSZ FEMI tudományos tanácsadója, egyetemi docens, gyakorló pénzügyi szakember. A rendszerszemléletű megközelítés nemcsak tudományos értelemben jelent eredeti megközelítést, hanem ez az építkezés didaktikailag is újítás. Lehetővé teszi, hogy az olvasó átfogó és megalapozott ismereteket szerezzen a pénzügyek bonyolult világáról. A könyv nyelvezete és apparátusa csak minimálisan formalizált. Ez alkalmassá teszi arra is, hogy a közgazdász és gazdálkodástudományi képzésen túlmenően a jogi, a közigazgatási és társadalomtudományi képzések is hasznosíthassák. A könyv tagolása és szakmai nyitottsága lehetővé teszi, hogy a különböző alapszintű, mester és doktori képzések törzsanyaga legyen. A szerző nem megtanulandó leckéket írt, hanem élő és hasznosító, továbbgondolandó ismereteket nyújt, melyhez esettanulmányok, elméleti összefoglalók, glosszárium, kronológia biztosítanak keretet. A kötetet ún. arcélek színesítik, melyben a szerző bemutatja a téma szempontjából releváns pénzügyi szakembereket és kutatókat is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vigvari-penzugyrendszertan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave