A logisztika, azaz a javak eljuttatása egyik helyről a másikra, tulajdonképpen egyidős az emberiséggel. A logisztika, majd később az ellátásilánc-menedzsment meghonosodása az üzleti életben azonban csak az 1950-es évektől kezdődött el. A történelemben ugyanakkor számos olyan figyelemre méltó megvalósítással találkozhatunk, amelyek nem jöhettek volna létre a logisztika elveinek alkalmazása nélkül. Ilyen esemény például az egyiptomi piramisok felépítése Kr. e. 2700 táján, amelyhez komoly anyagmozgatási és -kezelési technológák alkalmazására volt szükség. A többtonnás kőtömbök mozgatásának és helyszíni egymásra illesztésének módjáról azonban még mindig csak kevés információval rendelkezünk. Kr. e. 300 környékén a görögök által kialakított evezős hajók pedig az interkontinentális kereskedelem alapjait tették le. Ezek a hajók a korábbiaknál sokkal gyorsabb átkelést tettek lehetővé a tengereken, és jelentős rakományok szállítására is alkalmasak voltak 41. Az ilyen típusú logisztikai újítások ugyanakkor leginkább a hadviselés területén tették le névjegyüket. A hajózáshoz és a logisztika stratégiai fontoságának felismeréséhez köthetők például Nagy Sándor makedón seregének győzedelmes hódításai is. A korabeli szárazföldi seregek legfeljebb 10 napra elegendő élelmet és ellátmányt tudtak magukkal vinni, melyet lovakkal szállítottak. Így nemcsak a sereg, hanem a szállítást végző állatok is komoly élelmezési szükségletet támasztottak. Nagy Sándor ezzel szemben hajókkal szállította az élelmiszert és egyéb rakományokat, seregével pedig igyekezett mindvégig a partvonalon vagy édesvízi folyók mentén haladni, ezáltal biztosítva a folyamatos és gyors elérhetőséget a hajók rakománya és az előrenyomuló sereg között. Az ellátmány utánpótlásába a meghódított településeket is bevonta. A kialakított ellátási rendszer hatékony működése miatt Nagy Sándort ma is a történelem egyik legnagyobb logisztikusaként tartjuk számon, aki olyan későbbi uralkodókat inspirált a hadi logisztikában, mint Julius Caesar vagy Napóleon 42. Ezen sikeres példáktól eltekintve azonban az ókori és középkori anyagmozgatás jellemzően kezdetleges volt, és a szállítás magas költségei miatt a termékeket többnyire az alapanyag-források közelében állították elő, és leginkább a helyi piacon értékesítették. Ezt a rendszert egészítették ki a híressé vált kereskedelmi útvonalak, mint a Közép-Ázsián áthaladó selyemút, vagy az Indiai-óceán felől érkező fűszerkereskedelmi útvonalak. Az ehhez hasonló kereskedelmi útvonalak azonban csak egyszerű, lineáris ellátási láncot alkottak, amelyeknek az volt a feladata, hogy a készterméket a végső felhasználókhoz juttassák el. Ezenfelül a magas szállítási költségek és nagy földrajzi távolságok miatt ezek a kereskedelmi útvonalak csak olyan magas értéket képviselő termékekre specializálódtak, mint a fűszerek, a fegyverek vagy a luxuscikkek43. Ezeknek a megkötéseknek a feloldásához egészen az 1800-as évek elejéig kellett várni, a vasúti közlekedés elindulásáig, valamint a gőzmozdony és gőzhajó feltalálásáig. Ezek az új technológiák lehetővé tették az ellátási láncok földrajzi lefedettségének növekedését, és a komplex ellátási hálózatok kialakulását.44 Valószínűleg az egyik első, ténylegesen globális ellátási hálózat segítségével legyártott termék a rum volt. A rabszolga munkaerőt Nyugat-Afrikából szállították a Karib-szigetekre, ahol az eredetileg Indiából importált cukornád termesztésével foglalkoztak. Az ebből készített sűrű cukorszirupot aztán az észak-amerikai brit kolóniára, New Englandbe szállították, ahol az alapanyagból a massachussettsi, Rhode Island-i és Staton Island-i főzdék rumot állítottak elő. A kész rum egy részét helyileg fogyasztották el, legnagyobb hányadát azonban hordókban és üvegekben Európába és az Atlanti-óceán part menti államaiba szállítottak eladásra.45