Tóth Antal, Zéman Zoltán

Stratégiai pénzügyi controlling és menedzsment


A főbb pénzügyi funkciók kontrollja a treasury-feladatokban

A pénzügyi válság is rámutatott arra, hogy az előre törő globalizáció hatásai mellett mennyire fontos a treasury management tevékenysége a pénzügyi folyamatok kezelésében – legyen az bank treasury, vállalati treasury vagy pedig állami. Több modell és szemlélet létezik, amelyek azzal foglalkoznak, hogy mire van szükség ahhoz, hogy megakadályozzuk egy hasonló krízis – vállalaton, államon, gazdaságon, régión belüli – bekövetkeztét. Véleményünk szerint ez egyfajta követelmény és lehetőség is a befektetésmenedzsment és kontrollterület számára, amelyet szintén a stratégiai pénzügyi controllinggal tudunk támogatni (több periodusú tőkeköltségvetések készítésével és a beruházáscontrollinggal). Ezáltal a folyamatos gyakorlat egyre jobban kifejti és tapasztalás során meghatározza mindazon normákat, amelyek a jövőben is elősegíthetik a pénzügyi menedzsment fejlődését operatív és stratégiai szinten. A pénzügyi irányítás felhőjében azokat a pénzügyi funkciókat nevesítettük, amelyeket a gyakorló szakemberek együttes kölcsönhatásuk alapján meghatározónak ítéltek a pénzügyi vezetésben. A 24. ábrán látható az is, hogy a controlling nagyobb részt a gyakorlatból kapja az indukciót és a motivációt módszertanának fejlesztéséhez, fejlődéséhez, így van ez pénzügyi controlling területén is.

Stratégiai pénzügyi controlling és menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 031 1

A könyv bemutatja a stratégiai controlling szerepét, a stratégiai menedzsment tevékenységeiben, különös tekintettel a pénzügyi területekre. Strukturáltan szerepelteti a stratégiai controlling pénzügyi szerepvállalását, azaz megfogalmazza a stratégiai pénzügyi controlling feladatkörét, szerepét a pénzügyi menedzsment funkcionalitásában, így átláthatóvá teszi a stratégiai pénzügyi controlling és a vezetés kapcsolódási területeit. Felhívja a figyelmet a controlling fejlődési irányvonalaira a XXI. században, kiemelve a hatékonyság szerepét a gazdálkodásszervezésben - mind a reál, mind a nominál folyamatokban -, kellő hangsúlyt fektetve a pénzügyi irányítás kulcsmutatóira. Kiemelten hangsúlyozza a beszámolási rendszerek fejlesztését az újszerű controlling területek irányába, mint például az IFRS, a kockázat, bizonyos fenntarthatósági elemek beillesztése a controllingba. Rámutat a kontrolleri feladatok és ellátandó funkciók fejlődési trendjeire, mindazon vezetői szerepek kapcsolódási pontjaira, amelyek interaktív viszonyban vannak a controllingszervezettel.

a Szerzők

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-zeman-strategiai-penzugyi-controlling-es-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave