Bod Péter Ákos

Magyar gazdaságpolitika – tűzközelből


Korlátos szuverenitás, szűk mezsgye

A magyar tervgazdaságnak a rendszerváltozásig bejárt sajátos gazdaságpolitikai útja egyébként kacskaringós és rögös volt: maguk a gazdaságpolitika intézői állandóan szembesültek a kötöttségekkel és a külső kényszereknek való alávetettséggel.17 A nemzeti szuverenitás hiánya különösen nehézzé teszi annak mostani pártatlan megítélését, hogy egy akkori rossz döntés vagy éppen egy szükséges döntés elmaradása vajon gazdaságpolitikai hibázásnak tudható-e be, vagy egyszerűen a birodalmi alávetettségben élő állam nem kapott engedélyt az érdekeinek megfelelő cselekvéshez. Ilyen a nemzetközi pénzügyi szervezetekbe való belépés ügye: a mindig is nyitott magyar gazdaságnak már 1946-ban helye lett volna a Nemzetközi Valutaalapban és a Világbankban, a megszálló Szovjetunió azonban egyszerűen nem engedte meg a jelentkezést. Majd már a kommunista hatalomátvételt követően a Magyar Népköztársaságnak is objektív érdeke lett volna a belépés, és ezzel a külkereskedelem és a nemzetközi pénzmozgások útjában álló akadályok mérséklése, de az első kezdeményezések elhaltak a szovjet vezetők rosszallása miatt.

Magyar gazdaságpolitika – tűzközelből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 893 4

Bod Péter Ákos egy krimi izgalmasságával mutatja be azt az utat, amely a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéhez vezetett. Konklúziója, hogy zsákutcák állnak előttünk, de a múlt tanulságai alapján élhet a remény, hogy „óvatos mozdulatokkal és ügyeskedéssel valahogy kievickélünk”. A könyv lebilincselő nyomozás a legutóbbi fél évszázad gazdaságpolitikai fordulatainak világában, a szerző saját gazdaságirányítási tapasztalataira és elmélyült elméleti ismereteire támaszkodva. Világosan megérveli és gazdagon illusztrálja, hogy miért vallottak és vallanak kudarcot a politikai akarat által vezérelt sajátos „magyar utas” kísérletek: akár a kvázi-piaci reformok az egypártrendszerben, akár a nemzetgazdasági önállóságra hangsúlyozás egy globális világban. A közelmúlt (nagyon értékes, de sajnos a kelleténél gyorsabban ködbe vesző) tanulságai alapján arra is rávilágít, milyen szerénynek kell lennünk a gazdasági fejlődés előrejelzésében. A sajátos magyar gazdasági rendszer megítéléséhez a szerző a „sikeresség” és a „fejlődőképesség” kritériumait ajánlja, s felhívja a figyelmet az ezen az alapon megfogalmazódó kritikus hangokra.

A könyv nagy ívű és érdekfeszítő áttekintés múlt és jelen gazdaságpolitikájáról, illetve többnyire arról, amit „a politika a gazdasággal tett”. Minden, országunk sorsa iránt érdeklődő olvasónak ajánlom, de különösen a fiataloknak, akiknek még nem volt módjuk a gazdaság alakulását folyamatában nyomon kísérni.

Chikán Attila, professor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/bod-magyar-gazdasagpolitika-tuzkozelbol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave