Bod Péter Ákos

Magyar gazdaságpolitika – tűzközelből


Az új világ mély válsággal kezdődött

Az első szabad választás éve mély visszaeséssel járt hazánkban. A jelenség általános a térségben, és több okra vezethető vissza. A legismertebb és valószínűleg a legnagyobb komponens az előző évtizedekben kiépített államközi termékcsere gyors leállása. A másodikként – az előzőekben már érintett – ok nehezebben mérhető: az új intézményrendszer kialakulásának időigényével függ össze. Eltérően a tervgazdaságtól, a piacgazdaságot nem lehet hatalmi döntéssel bevezetni. Az intézményeinek ki kell alakulniuk, hiszen a szerződéses viszonyok jogi kereteket, speciális gazdasági intézményeket és szervezeteket feltételeznek, valamint olyan immateriális tényezőket, mint a piac elemi erkölcsi normáinak és viselkedési szabályainak széles körű elfogadottsága. No de nem volt már 1990 előtt elég tudásunk a piac működéséről? Igaz, az üzemek, termelőszövetkezetek, külkereskedelmi szervezetek messze álltak a magánpiaci gyakorlattól, de mégis adásvétel formáját öltötte a gazdasági élet, és a hatóságok is leginkább pénzügyi eszközökkel (adókkal, dotációval) terelgették a gazdasági intézményeket. Valójában kvázi, azaz csaknem-piacgazdaság volt, mint ahogy a Trabant is csaknem Volkswagen, a Vormer farmer majdnem olyan volt, mint a Levi’s.52 De nem egészen. A legfőbb döntések köztudomásúlag a pártbizottságok szintjén dőltek el – aztán majd az állami emberek megtalálták valahogy a pénzügyi adminisztrálás módját. Majd 1990-re a pártirányítás egyszerre leállt: a régi döntési rendnek vége lett. Az új azonban nehezen lép be a régi helyébe. A cégek az átmenet során azonnal a gyorsuló infláció és a piacvesztés okozta gondokba ütköztek. A fizetési fegyelem sosem volt tökéletes, de most még inkább meggyengült. A régi megrendelések elmaradtak; valami újat kellett volna hirtelen kifejleszteni. Ám a profilváltáshoz nem állt rendelkezésre tőkepiac, sem professzionális hitelintézeti szektor. Az MNB ügyosztályaiból művi úton létrehozott kereskedelmi bankokat kezdetben nem szabályozták tiszta törvények. A tőkemegfelelésre, nagyhitelekre, belső hitelekre vonatkozó bankfelügyeleti rendelkezések ugyan léteztek, de kellő ellenőrizhetőség nélkül. Ily módon – lényegében az 1991-es pénzintézeti törvény bevezetéséig – a bankok olyan szabadságot (szabadosságot) élveztek, amit a fejlett piacgazdaságú országok nem engedhetnek meg maguknak (Bod, 1995a).

Magyar gazdaságpolitika – tűzközelből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 893 4

Bod Péter Ákos egy krimi izgalmasságával mutatja be azt az utat, amely a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéhez vezetett. Konklúziója, hogy zsákutcák állnak előttünk, de a múlt tanulságai alapján élhet a remény, hogy „óvatos mozdulatokkal és ügyeskedéssel valahogy kievickélünk”. A könyv lebilincselő nyomozás a legutóbbi fél évszázad gazdaságpolitikai fordulatainak világában, a szerző saját gazdaságirányítási tapasztalataira és elmélyült elméleti ismereteire támaszkodva. Világosan megérveli és gazdagon illusztrálja, hogy miért vallottak és vallanak kudarcot a politikai akarat által vezérelt sajátos „magyar utas” kísérletek: akár a kvázi-piaci reformok az egypártrendszerben, akár a nemzetgazdasági önállóságra hangsúlyozás egy globális világban. A közelmúlt (nagyon értékes, de sajnos a kelleténél gyorsabban ködbe vesző) tanulságai alapján arra is rávilágít, milyen szerénynek kell lennünk a gazdasági fejlődés előrejelzésében. A sajátos magyar gazdasági rendszer megítéléséhez a szerző a „sikeresség” és a „fejlődőképesség” kritériumait ajánlja, s felhívja a figyelmet az ezen az alapon megfogalmazódó kritikus hangokra.

A könyv nagy ívű és érdekfeszítő áttekintés múlt és jelen gazdaságpolitikájáról, illetve többnyire arról, amit „a politika a gazdasággal tett”. Minden, országunk sorsa iránt érdeklődő olvasónak ajánlom, de különösen a fiataloknak, akiknek még nem volt módjuk a gazdaság alakulását folyamatában nyomon kísérni.

Chikán Attila, professor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/bod-magyar-gazdasagpolitika-tuzkozelbol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave