Vecsenyi János

Kisvállalkozások indítása és működtetése


Indítás megvehető vállalkozással

Nem minden vállalkozó indít nulláról. Létezik egy másik lehetőség is. Lehet már működő vállalkozást kivásárolni, vagy tulajdonostárssá válni egy vállalkozásban. Egyik megoldás sem jobb vagy rosszabb, mint a másik. A vállalkozó döntését a körülmények nagymértékben meghatározzák. Éppen ezért érdemes lehet bevonni a folyamatba egy a cégvásárlásban járatos tanácsadót.

Kisvállalkozások indítása és működtetése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 225 4

Az új vállalkozások jelentik egy gazdaság növekedésének alapjait. A már működő mikro-, kis- és középvállalkozások eredményessége és hatékonysága határozza meg egy ország gazdasági teljesítményét.

Vecsenyi János A kisvállalkozások indítása és működtetése című könyve egyaránt szól azoknak, akik új vállalkozásokat akarnak létrehozni és azoknak, akik meglévő vállalkozásukat akarják fejleszteni, még jobbá tenni.

Szól ez a könyv azoknak az egyetemi hallgatóknak is, akik szeretnék megismerni a vállalkozások világát, a vállalkozók gondolkodását és azokat az elveket és módszereket, amelyek jelentős szerepet játszanak új vállalkozások indításában, a meglévők menedzselésében.

A könyvet sok vállalkozás és vállalkozó tanulságos története színesíti és magyarázza.

A szerző, Vecsenyi János, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanáraként a 90-es évek elejétől tanulmányozza és tanítja a vállalkozási ismereteket. E témakörben az első könyve 1990-ben jelent meg Vállalkozási szervezetek és stratégiák címmel. Ezt követte a Vállalkozás az ötlettől az újrakezdésig című könyve 2002-ben, majd 2009-ben a több kiadást is megért jelenlegi könyve A kisvállalkozások indítása és működtetése, amely mostantól digitális változatban is elérhető.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vecsenyi-kisvallalkozasok-inditasa-es-mukodtetese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave