Egy termék- vagy alkatrészigény jellegét megkülönböztethetjük aszerint, hogy az igény valamilyen termelési tervből származik-e, vagy sem. A végtermék keresletét független igénynek tekintjük, mivel az nem termelési tervből származik, hanem a fogyasztótól, és így a megrendelés a termelési rendszer számára külső adottság. A független igény nagyságát és időbeni ütemezését a fogyasztó határozza meg. A nyersanyagok, alkatrészek vagy szerelvények kereslete pedig belső, úgynevezett függő igény, mert általában valamilyen termelési terv által generált kereslet. A termelési vezérterv heti bontásban határozza meg a végtermékből letermelendő volumen nagyságát, mely ritkán tekinthető egyenletes eloszlásúnak, ugyanis gazdaságossági megfontolások határozzák meg a heti sorozatok nagyságát. Lesz olyan hét, amikor a terméket nem termelik, viszont amikor a termelés elkezdődik, a szükséges alkatrészek azonnal kellenek. Azt is mondhatjuk végső soron, hogy a függő igény a független végtermék – külső – keresletétől függ, hiszen a vezértermelési terv nem lehet független a fogyasztói igényektől. A függőség mértékét és módját pedig különböző tervkészítési eljárások határozzák meg. Ily módon például egy autó alkatrészeinek vállalaton belüli belső kereslete függő igény, hiszen a szükséges mennyiséget az határozza meg, hogy az autóból mennyit akarunk termelni. A végtermékből termelendő mennyiséget és annak időbeni ütemezését pedig a termelési vezérterv írja elő, melyet a külső kereslet természetesen erősen motivál, de a termelési vezérterv elkészítésének több útja van. Hogy milyen módszert alkalmazunk, vagy milyen termelésirányítási filozófiát választunk a termelési vezérterv kialakítására, az erősen befolyásolja a terv formáját, így a függő kereslet alakulását.