Kerekes Sándor

A környezetgazdaságtan alapjai


Megújuló erőforrások és optimális felhasználásuk

A megújuló és a kimerülő erőforrások közé igen nehéz éles határvonalat húzni, legalábbis ritkán beszélhetünk elvi korlátokról. A megújuló erőforrások, mint például az erdő, vagy a tó halállománya kimerülhetnek és esetenként a kimerülő természeti erőforrás megújíthatóvá válhat, ha figyelembe vesszük a technikai fejlődés okozta meglepetéseket. A réz példája is ezt mutatja, hiszen nemhogy rézhiányról beszélhetnénk, hanem az üvegszálak elterjedésével átmenetileg rézfelesleg jelentkezik. Említhetnénk más példákat is, ahol a hulladék újrahasznosítás és a technikai haladás együttesen olyan megoldásokat kínál, hogy szinte nincs szükség újabb primer nyersanyagra a gazdaság működéséhez. Ilyen helyzethez állunk közel a platina vagy az ólom esetében. Más nyersanyagoknál a mai technikák olyan kis fémtartalmú érceket is képesek hasznosítani, amelyeket korábban meddőnek tekintettünk volna.

A környezetgazdaságtan alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 226 1

A környezetgazdaságtan alapjai című tankönyvet a közgazdaságtudományi és üzleti alapképzésben részt vevő hallgatók számára írtuk. A könyvben a fenntartható fejlődés elveit és a környezetpolitika közgazdasági alapjait, a környezetvédelmi szabályozás közgazdasági eszközeit tekintjük át. Tárgyaljuk a gazdasági növekedés és a fenntartható fejlődés kapcsolatát. Ismertetjük a jóléti mutatókat és az ökológiai lábnyom számítás elvét és jelentőségét. Részletesebben foglalkozunk az externáliák osztályozásával, a felhalmozódó szennyezések okozta problémákkal, illetve a direkt és indirekt szabályozás kevert alkalmazásának kérdéseivel. Bemutatjuk a környezeti szabályozás harmadik generációját jelentő – információn alapuló – környezetpolitikai eszközök választékát és az alkalmazásukkal elért eredményeket. Tárgyaljuk a környezetvédelem terén tapasztalható nemzetközi erőfeszítések (sztratoszferikus ózon, klímaváltozás, veszélyes anyagok stb.) eredményeit és a célok elérése érdekében alkalmazott eszközöket. A könyv utolsó fejezetében a vállalatok környezeti kockázataival és azok kezelésével foglalkozunk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kerekes-a-kornyezetgazdasagtan-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave