Jelen Tibor, Mészáros Tamás

Tervezés


Előszó

Tervezni annyit jelent, mint foglalkozni a jövővel. Akkor is, ha erről a bizonyos jövőről viszonylag pontosak az ismereteink, de még inkább, ha nagyok a bizonytalanságok. A tervezés csakis az emberhez köthető cselekvés, miközben akár az időhorizontja, akár a módszerei, akár a megvalósítás ösztönzése s a többi jellegzetessége nagyon különböző lehet, függően a személytől vagy az emberek, sőt nemzetek kisebb nagyobb csoportjai által alkotott vállalkozásoktól, intézményektől, országoktól vagy éppen országcsoportoktól (pl. Európai Unió).

Tervezés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 219 3

Tervezni szükséges, ezt általában elismeri mindenki. De tudjuk-e, hogy pontosan miről is beszélünk?

Ez a könyv ezt a kérdést szeretné megválaszolni. Ennek kapcsán a tankönyv célja, hogy bemutassa a vállalati tervezés elemi összefüggéseit, egyrészt elméletben, másrészt kitekintve a gyakorlatra is. Ennek megfelelően áttekinti a vállalatok tervezési folyamatait, illetve a folyamatok megszervezésével együtt járó feladatokat. Bemutatja a leggyakrabban használt tervtípusokat, ezek közül kettőt: a stratégiai, illetve az üzleti tervet fejtjük ki részletesen. A stratégiai tervet előállító tervezési folyamat módszertani lépései után a tankönyv egyes fejezetei lépésről lépésre vezetnek végig, hogyan alakul ki az egységes vállalati tervezési rendszer (stratégiai, taktikai és operatív tervek rendszere), hogyan biztosítható a tervezési tevékenység informatikai háttere (integrált vállalatirányítási rendszerek alkalmazásával). Az üzleti tervezési folyamatok során elhelyezi a tevékenységet a vállalati tervezés rendszerében: egyrészt a teljes tervezési folyamat elemi résztevékenységeként, másrészt önálló fogalomként.

A könyv az egyetemi alapképzés hallgatói számára készült, de használni tudják a posztgraduális képzésben részt vevők, illetve az ismereteiket felfrissíteni kívánó vállalati szakemberek és vezetők is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jelen-meszaros-tervezes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave