Gombos Katalin

A jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban


Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.)204

Az Európai Parlament és a Tanács 2007. július 11-én fogadta el a 864/2007/EK rendeletet,205 amelynek szabályait – Dánia kivételével – 2008. november 13-ától kell alkalmazni a tagállamokban. A belső piac megfelelő működése – annak érdekében, hogy előreláthatóbbá váljon a jogviták kimenetele,206 valamint hogy javuljon az alkalmazandó joggal kapcsolatos biztonság és az ítéletek szabad mozgása – szükségessé teszi azt, hogy a tagállamokban hatályos kollíziós szabályok ugyanazt a nemzeti jogot határozzák meg, függetlenül attól, hogy melyik országban található az a bíróság, amely előtt keresetet indítanak. 207 Ezért volt szükség az egységes uniós szabályozás létrehozására. A rendelet tárgyi hatálya összhangban áll a 44/2001/EK rendelettel (Brüsszel I.) és a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó joggal foglalkozó jogi eszközökkel. A rendeletet a polgári és kereskedelmi ügyek területét érintő, olyan szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra kell alkalmazni, amelyek több állam jogához kapcsolódnak.208 A joghatósági szabályokhoz hasonlóan ezt a rendeletet sem lehet alkalmazni adó-, vám- vagy közigazgatási ügyekre, illetve az állami közhatalom gyakorlása során megtett intézkedésekkel és elkövetett mulasztásokkal kapcsolatos állami felelősségre.209 A rendelet hatálya nem terjed ki a családi kapcsolatokból és hasonló joghatásúnak tekintett kapcsolatokból – beleértve a tartási kötelezettséget is – eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra, a házassági vagyonjogból eredő és hasonló joghatásúnak tekintett kapcsolatokra alkalmazandó vagyonjogi jogszabályokból, továbbá a végrendeletből és öröklésből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra. Ugyancsak nem alkalmazhatók szabályai a váltókból, csekkekből, más átruházható értékpapírokból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra, a társasági jogból, valamint más jogi személyekre vagy jogi személyiség nélküli szervezetekre vonatkozó jogból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra.210 Nem alkalmazhatók szabályai az önkéntesen létrehozott célvagyon („trust”) kötelezettségvállalói, vagyonkezelői és kedvezményezettjei közötti kapcsolatból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra. Kívül esik a tárgyi hatály körén az atomkárokból származó szerződésen kívüli kötelmek köre. Nem alkalmazhatók továbbá a rendelet szabályai a magánélet és a személyiségi jogok – többek között a jó hírnév – megsértéséből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra.211

A jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 609 1

Európa kinyitotta kapuit. Az Európai Unióban szabadon mozoghatunk, tanulhatunk, vállalhatunk munkát, de óhatatlanul határon átnyúló jogvitákba is keveredhetünk. A jog érvényesülésén alapuló európai térség azt jelenti, hogy az Európai Unióban az igazságszolgáltatáshoz való megfelelő hozzáférést, az igazságügyi hatóságok közötti hatékonyabb együttműködést és a bírósági határozatok EU-n belüli szabad mozgását kell megvalósítani. A térség célkitűzései között szerepel az egységes igazságügyi térség létrehozása, ami a joghoz és igazságszolgáltatáshoz való megfelelő hozzáférést jelenti. Az eltérő tagállami jogrendszerek közelítése mellett a különbözőségekből adódó igényérvényesítési akadályok fokozatos lebontásával, a kölcsönös bizalom elvének kiteljesedésével célkitűzés az is, hogy az igényérvényesítés vagy éppen végrehajtás sikere ne függjön attól, hogy a határon átnyúló elemet tartalmazó jogvitában az eljárás mely tagállamban zajlik.

A könyv a jog érvényesülése térségének különböző szeleteit bemutatva hasznos segítséget ad mind a jogalkalmazók, mind az uniós jogot tanulók, mind pedig az egyszerű jogkereső polgárok számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gombos-a-jog-ervenyesulesenek-tersege-az-europai-unioban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave