Kengyel Ákos (szerk.)

Az Európai Unió közös politikái


A liberalizációs törekvések

Az 1990-es évek az egységes piac megteremtésére, valamint az energiapiacok liberalizációjára fordított törekvésekkel teltek. Ehhez járult hozzá az is, hogy a maastrichti szerződés külön címet szentelt a transzeurópai hálózatok kialakításának (XII. cím). A szerződés kimondja, hogy: „…a Közösség hozzájárul a transzeurópai hálózatok létrehozatalához és fejlesztéséhez a közlekedési, a távközlési és az energiaipari infrastruktúra területén. A nyitott és versengő piacok rendszerének keretén belül a Közösség fellépésének az a célja, hogy elősegítse a nemzeti hálózatok összekapcsolódását és átjárhatóságát, valamint a hálózatokhoz történő hozzáférést…”.329 A maastrichti szerződéssel azonban a környezetpolitikai célok is bővültek. Új célkitűzés lett „a regionális vagy világméretű környezeti problémák leküzdésére irányuló intézkedések ösztönzése nemzetközi szinten”.330 Ebben a célkitűzésben jelenik meg az Európai Unió éghajlatváltozási diplomáciájának alapja. További újdonság a korábbi szerződésekhez képest, hogy „…a Tanács … egyhangúlag fogadja el: … a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét jelentős mértékben érintő intézkedéseket”.331

Az Európai Unió közös politikái

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 720 3

Az európai integrációs folyamatot elemző könyvek általában átfogó módon az integráció gazdaságtanával, az Európai Unió fejlődésével, történetével, joganyagával, az intézményi és döntéshozatali rendszer kérdéseivel vagy csak egyes szakpolitikákkal foglalkoznak. Ez a kötet kizárólag az integráció működése során kialakított közös politikák, együttműködési területek vizsgálatára irányul: minden olyan meghatározó területet érint, ahol valamilyen szintű, mértékű uniós (közösségi) szerepvállalás, politika kialakult. A könyv elsősorban gazdasági megközelítésben, de pontos jogi, szabályozási hivatkozásokkal elemzi az egyes politikák működését. A szerzők minden fejezetben alapvetően ugyanazt a logikát követik: megvilágítják az uniós szintű fellépés szükségességét, a politika indokoltságát; bemutatják az adott politika céljait, a szabályozás kialakulását, fejlődését és reformjait; elemzik a politika működésének következményeit, hatásait és a felmerülő problémákat. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv. Emellett természetesen minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható a kötet, amely hasznos, tanulságos és jól befogadható ismereteket nyújt az egyes politikákról.

A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai, vagy tudományos kutatóintézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. Külföldi és hazai tudományos tevékenységük és eddigi publikációik kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a kötet tartalmi szempontból pontos és az olvasó számára jól érthető legyen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-az-europai-unio-kozos-politikai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave