Kengyel Ákos (szerk.)

Az Európai Unió közös politikái


A források megoszlása

Mint már említésre került, a nyolcvanas évekig gyakorlatilag az AKCS-országok voltak a legfontosabb recipiensei a közösségi támogatásoknak, részesedésük az összes forrásból jóval 60 százalék fölött alakult (Olsen, 2005. 575. o.). A kilencvenes években azonban a Közösség figyelme egyre inkább a közvetlen szomszédság felé, a közép- és kelet-európai tranzíciós országok, a posztjugoszláv térség, a mediterráneum, valamint az egykori szovjet tagállamok felé fordult. A kilencvenes években így az AKCS-térség részesedésének aránya jelentősen csökkent, sőt a források reálértéke is apadt. A 4. táblázat adatai alapján azonban úgy tűnik, hogy ez az aránycsökkenés megállt és némileg a visszájára fordult az elmúlt években. Emellett rendkívül szembeötlő a táblázat alapján a mediterrán térség részesedésének gyors növekedése: 6 év alatt közel 10%-ról majdnem 18%-ra.

Az Európai Unió közös politikái

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 720 3

Az európai integrációs folyamatot elemző könyvek általában átfogó módon az integráció gazdaságtanával, az Európai Unió fejlődésével, történetével, joganyagával, az intézményi és döntéshozatali rendszer kérdéseivel vagy csak egyes szakpolitikákkal foglalkoznak. Ez a kötet kizárólag az integráció működése során kialakított közös politikák, együttműködési területek vizsgálatára irányul: minden olyan meghatározó területet érint, ahol valamilyen szintű, mértékű uniós (közösségi) szerepvállalás, politika kialakult. A könyv elsősorban gazdasági megközelítésben, de pontos jogi, szabályozási hivatkozásokkal elemzi az egyes politikák működését. A szerzők minden fejezetben alapvetően ugyanazt a logikát követik: megvilágítják az uniós szintű fellépés szükségességét, a politika indokoltságát; bemutatják az adott politika céljait, a szabályozás kialakulását, fejlődését és reformjait; elemzik a politika működésének következményeit, hatásait és a felmerülő problémákat. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv. Emellett természetesen minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható a kötet, amely hasznos, tanulságos és jól befogadható ismereteket nyújt az egyes politikákról.

A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai, vagy tudományos kutatóintézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. Külföldi és hazai tudományos tevékenységük és eddigi publikációik kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a kötet tartalmi szempontból pontos és az olvasó számára jól érthető legyen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-az-europai-unio-kozos-politikai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave