Kengyel Ákos (szerk.)

Az Európai Unió közös politikái


A Delors-jelentés

Jacques Delors, az Európai Bizottság akkori elnöke 1989 áprilisában nyújtotta be jelentését a gazdasági és monetáris unió megvalósításáról. A Delors-jelentés (Committee for the Study of Economic and Monetary Union, 1989) a gazdasági uniót és a monetáris integrációt párhuzamosan tervezte megvalósítani, három szakaszban. A Werner-tervhez hasonlóan Jacques Delors is figyelembe vette a monetáris unió két lehetséges fajtáját, a közös pénz bevezetésével és a közös pénz nélkül létrehozott integrációt. A gazdasági uniót Delors úgy fogta fel, hogy az magába foglalja az egységes belső piac megvalósítását, a közös versenypolitikát, közös politikák létrehozását a strukturális átalakulás, alkalmazkodás, valamint a regionális fejlesztés céljából és a makrogazdasági politika koordinációját, amely alatt többek között kötelező fiskális politikai szabályok értendők. A gazdasági és monetáris unió eszerint tehát egy aszimmetrikus integrációs forma, ahol a közös, nemzetek feletti monetáris politika mellett a gazdaságpolitika más területeire alapvetően a koordináció a jellemző. Az alábbiakban csupán fő vonalakban ismertetjük a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) bevezetésének Delors által elképzelt három szakaszát. Az első szakasz a tervezet szerint és a valóságban is már 1990. július elsején kezdetét vette, ami többek között a teljes tőkeliberalizációról szóló irányelv életbelépésének (illetve az első német – a két Németország részleges uniójáról szóló – államszerződés hatálybalépésének, a német valutaunió megvalósulásának109) a napja is.

Az Európai Unió közös politikái

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 720 3

Az európai integrációs folyamatot elemző könyvek általában átfogó módon az integráció gazdaságtanával, az Európai Unió fejlődésével, történetével, joganyagával, az intézményi és döntéshozatali rendszer kérdéseivel vagy csak egyes szakpolitikákkal foglalkoznak. Ez a kötet kizárólag az integráció működése során kialakított közös politikák, együttműködési területek vizsgálatára irányul: minden olyan meghatározó területet érint, ahol valamilyen szintű, mértékű uniós (közösségi) szerepvállalás, politika kialakult. A könyv elsősorban gazdasági megközelítésben, de pontos jogi, szabályozási hivatkozásokkal elemzi az egyes politikák működését. A szerzők minden fejezetben alapvetően ugyanazt a logikát követik: megvilágítják az uniós szintű fellépés szükségességét, a politika indokoltságát; bemutatják az adott politika céljait, a szabályozás kialakulását, fejlődését és reformjait; elemzik a politika működésének következményeit, hatásait és a felmerülő problémákat. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv. Emellett természetesen minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható a kötet, amely hasznos, tanulságos és jól befogadható ismereteket nyújt az egyes politikákról.

A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai, vagy tudományos kutatóintézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. Külföldi és hazai tudományos tevékenységük és eddigi publikációik kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a kötet tartalmi szempontból pontos és az olvasó számára jól érthető legyen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-az-europai-unio-kozos-politikai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave