Michalkó Gábor

Turizmológia


A turizmus tudományos megfigyelése

A kutatás a valóságnak tudományos módszerek felhasználásával történő megismerése. Mindazon tudás, amelyet a turizmussal kapcsolatban feltárunk, alapját képezi a későbbi vizsgálatoknak. A turizmuskutatás eredményeit a közigazgatásban (minisztériumok, önkormányzatok), a marketingszervezetekben vagy a vállalkozói szférában dolgozó döntés-előkészítők, döntéshozók, az oktatásban, a kutatásban tevékenykedő szakemberek és természetesen a hallgatók egyaránt hasznosítják. Minél körültekintőbben választjuk meg azokat a forrásokat, amelyekből a valóságra vonatkozó megállapításainkat merítjük, annál eredményesebben végezhetők majd el a kutatást hasznosító feladatok. De nemcsak a forrás, hanem feltárásának, az onnan nyert információk feldolgozásának módszere is a turizmuskutatás nélkülözhetetlen tudáselemét képezi. A turizmuskutatás eredményei ösztönzik a források körének kiszélesítését, mivel minél többet tudunk, annál jobban belátjuk, hogy valójában mennyire keveset is tudunk. Ha például egy 1000 fős kérdőíves mintán bizonyítottuk, hogy az utazások hatással vannak az életminőségre, akkor még mélyebbre ásva fel kívánjuk tárni, hogy a konferencia- vagy a bevásárlóturizmusban részt vevők válnak boldogabbá, majd a konferenciák résztvevőit egyenként meginterjúvolva tisztázzuk, hogy a tudományos vagy a gazdasági témában rendezett tanácskozások növelik jobban az életminőséget.

Turizmológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 717 3

A mű összefoglalja, rendszerezi, válogatja és alkotó módon megújítja azt az alapvető ismeretanyagot, amely a turizmusra vonatkozóan felhalmozódott a legutóbbi évtizedekben. E sokrétűen összetett jelenséget a szerző szilárd elméleti alapokon mutatja be, az érintett tudományterületek fogalmainak és összefüggéseinek hozzáértő alkalmazásával. A könyv újszerûen ható címe ugyancsak a tudományos igényesség messzemenő érvényesülésére utal. Ennek köszönhetően az érdeklődő olvasó magabiztosabban eligazodhat a turizmus rendszerében, elkerülheti a témakör kapcsán gyakran előforduló értelmezési csapdákat. A szövegben felsorolt példák, illetve az egyes fejezetekhez kapcsolódó esettanulmányok a gyakorlati hasznosítás terén is megbízható támpontokként szolgálnak.

Dr. Jancsik András, dékán

Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar

A könyv a turizmus elméleti kérdéseinek tudományos és mégis gyakorlatias, ugyanakkor korszerű megfogalmazása. A keresleti és kínálati tényezők, a vonzerők, az infrastruktúra, a turizmus rendszerének, tervezésének, irányításának összefoglalása a helyi és országos szintű döntéshozáshoz komoly alapokat ad. Támogatja a turizmus továbbfejlesztését és egyben átfogó képet nyújt a turizmus felsőfokú oktatásához.

Dr. Niklai Ákos, Professor Honoris Causa

a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/michalko-turizmologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave