Tomka Béla

Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség

Magyarország nemzetközi összehasonlításban az első világháborútól napjainkig


Az életminőség alakulása Magyarországon

Magyarország az első világháború előtt a HDI által felölelt három terület mindegyikén jóval a nyugat-európai átlag alatt teljesített. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy 1913-ban – a mai országterületre számított – index 0,464-es értéke a vizsgált 13 nyugat-európai ország közül csak Finnország megfelelő arányát múlta felül (0,450). A következő évtizedek javulása azonban európai viszonylatban is kiemelkedő volt. Csak Finnország és Ausztria javulásának mértéke volt nagyobb Magyarországénál – de Ausztria esetében emlékeztetünk a statisztikai torzítás említett lehetőségére. Ugyan 1950-ben is csak egy országot – ekkor már Olaszországot – előzött meg Magyarország, de nagyban csökkent hátránya az előtte állókkal szemben (4.1. táblázat). Míg 1913-ban a nyugat-európai átlag 78,2%-át tette ki a magyar HDI, addig 1950-ben már 92,9%-át.420

Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 721 0

Legújabb kötetében Tomka Béla - korábbi munkásságát kiteljesítve - sokoldalúan igazolja, hogy napjaink európai összehasonlító történetírásának megkerülhetetlen személyiségévé lett. A jelen könyv az önállóvá vált Magyarország közel egy évszázados történetét a gazdasági növekedés, a fogyasztás és az életminőség három dimenziójában helyezi el. A vizsgálat egyszerre történeti és közgazdasági, elméleti és módszertani, makro- és mikrotársadalmi jelentőségű. Ez pótolhatatlan segítséget jelent nemzeti önismeretünk helyes léptékének kialakításában és a gazdasági elemzéseket gyakorta jellemző egyoldalúságok meghaladásában egyaránt. Ritka esemény, ha egy mennyiségi elemzés krimiszerűen izgalmas olvasmány - mind a részletek, mind pedig az európai távlatok összefüggéseinek metszetében.

Csaba László akadémikus, egyetemi tanár

Central European University, Debreceni Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem

Felzárkózás, stagnálás vagy további leszakadás? A magyar szakirodalomban hiánypótló monográfia arra keresi a választ, hogy az elmúlt mintegy száz évben mikor és milyen tényezőknek köszönhetően csökkent, illetve nőtt a centrumországokhoz viszonyított lemaradásunk. A szerző a konvencionális értékelésekhez képest új megállapításokra jut a dualizmus, a Horthy-rendszer és a szocialista társadalom növekedési ütemének, valamint a nyugat-európai országokhoz viszonyított pozíciónak a megítélésében.

Honvári János gazdaságtörténész

Széchenyi István Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/tomka-gazdasagi-novekedes-fogyasztas-es-eletminoseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave