Horváth Annamária, Karmazin György

Nemzetközi közúti árufuvarozás és szállítmányozás


Szállítás

Az 1959. évi Ptk. a szállítási szerződést az adásvételi szerződés önálló, nevesített típusaként határozta meg. Ennek értelmében a szállítási szerződés esetén a szállító (eladó) arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződésben meghatározott dolgot a kikötött későbbi időpontban vagy időszakban a megrendelőnek (vevő) átad, a megrendelő pedig köteles a dolgot átvenni és az árát megfizetni. A szállítási szerződés tehát a tulajdonátruházás egyik jogcíme. A szállítási szerződés tárgya valamilyen áru (dolog) értékesítése későbbi teljesítéssel. A szállítási szerződést ennek alapján halasztott adásvételnek tekinthetjük, mivel a teljesítés ideje mindig későbbi, mint a szerződéskötés ideje. A szállítási szerződés alapján a felek között tartós jogviszony keletkezik. A Ptk. ma már nem nevesíti a szállítási szerződést, mert mára fogalmi szinten nem határolható el az adásvételi szerződéstől. Az a körülmény, hogy a teljesítésnek a szerződéskötéshez képest egy későbbi időpontban kell bekövetkeznie, nem teszi szükségessé önálló szerződéstípus fenntartását, mivel az adásvételi szerződés esetén sem tilos a felek ilyen megállapodása (Vékás, 2013). Látható tehát, hogy a szállítás kereskedelemhez kapcsolódó fogalom, eladó (szállító) – vevő (megrendelő) kapcsolatban értelmezhető. Ennek értelmében a szállítás kifejezést a fuvarozás és/vagy a szállítmányozás szinonimájaként nem használhatjuk. A szállítás, a fuvarozás és a szállítmányozás különböző gazdasági tevékenységeket foglalnak magukba, és más szerződéstípusok kapcsolódnak hozzájuk. Mindezek alapján a szerződő felek, a szerződés tárgya, a felek jogai és kötelezettségei, valamint felelősségük eltérő.

Nemzetközi közúti árufuvarozás és szállítmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 741 8

Jól szerkesztett, logikus felépítésű, olvasmányos tankönyvet tart a kezében az olvasó. Különösen nagy erényének tartom azt, hogy pontosan megfogalmazott definíciókat tartalmaz, felölel minden olyan területet, amely a közúti fuvarozással és szállítmányozással kapcsolatban hasznos és szükséges nemcsak a hallgatóknak. Szakkönyvként is ajánlom minden érdeklődő számára, aki a versenyszférában dolgozva nyitott a közúti fuvarozás feltételrendszerének megismerésére. Különösképpen a média szakembereinek lehet segítségére a köznyelvben még nem megfelelően használt fogalmak helyett, az itt ismertetett definíciók elterjesztésében.

Dr. Tátrai Anna, PhD, főiskolai tanár, BGF

Egyetemi oktatói és vezetői munkám során most találkozom először olyan szakkönyvvel, amelyet olyan vállalati szakemberek írtak, akik tudományos fokozattal bírnak és jelenleg oktatói tevékenységet végeznek. Ez a „többszörös hatás” jól megjelenik a mű szövegezésében, felépítésében és a szakkifejezések használatában. Gratulálok hozzá és őszinte szívvel ajánlom minden hazai szakember, oktató és hallgató számára.

Dr. Földesi Péter, PhD, a Széchenyi István Egyetem rektora

Hivatkozás: https://mersz.hu/horvath-karmazin-nemzetkozi-kozuti-arufuvarozas-es-szallitmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave