Az 1959. évi Ptk. a szállítási szerződést az adásvételi szerződés önálló, nevesített típusaként határozta meg. Ennek értelmében a szállítási szerződés esetén a szállító (eladó) arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződésben meghatározott dolgot a kikötött későbbi időpontban vagy időszakban a megrendelőnek (vevő) átad, a megrendelő pedig köteles a dolgot átvenni és az árát megfizetni. A szállítási szerződés tehát a tulajdonátruházás egyik jogcíme. A szállítási szerződés tárgya valamilyen áru (dolog) értékesítése későbbi teljesítéssel. A szállítási szerződést ennek alapján halasztott adásvételnek tekinthetjük, mivel a teljesítés ideje mindig későbbi, mint a szerződéskötés ideje. A szállítási szerződés alapján a felek között tartós jogviszony keletkezik. A Ptk. ma már nem nevesíti a szállítási szerződést, mert mára fogalmi szinten nem határolható el az adásvételi szerződéstől. Az a körülmény, hogy a teljesítésnek a szerződéskötéshez képest egy későbbi időpontban kell bekövetkeznie, nem teszi szükségessé önálló szerződéstípus fenntartását, mivel az adásvételi szerződés esetén sem tilos a felek ilyen megállapodása (Vékás, 2013). Látható tehát, hogy a szállítás kereskedelemhez kapcsolódó fogalom, eladó (szállító) – vevő (megrendelő) kapcsolatban értelmezhető. Ennek értelmében a szállítás kifejezést a fuvarozás és/vagy a szállítmányozás szinonimájaként nem használhatjuk. A szállítás, a fuvarozás és a szállítmányozás különböző gazdasági tevékenységeket foglalnak magukba, és más szerződéstípusok kapcsolódnak hozzájuk. Mindezek alapján a szerződő felek, a szerződés tárgya, a felek jogai és kötelezettségei, valamint felelősségük eltérő.