Horváth Annamária, Karmazin György

Nemzetközi közúti árufuvarozás és szállítmányozás


Növényi eredetű termékek fuvarozása

A 2008. évi XLVI. törvény tartalmazza a növényi eredetű termékek élelmiszerláncban betöltött szerepéhez és a hatósági felügyelet jogköréhez köthető jogszabályok gyűjteményét. A jogszabály többek között kiterjed az „élelmiszer – beleértve a borászati terméket, az ízesített bort, ízesített boralapú italokat és az ízesített boralapú koktélokat, a pálinkát és a törkölypálinkát – termelésére, előállítására, szállítására, tárolására és forgalomba hozatalára” is, illetve „az élelmiszer-, takarmány- és élőállat-szállító járművekre, azok fertőtlenítésére”. A jogszabály rendelkezik a nemzetközi forgalomban megjelenő „élő állat, növény, ezek szaporítóanyagának, állati vagy növényi terméknek, takarmánynak az ország területére történő behozatalával, az ország területéről történő kivitelével, valamint az ország területén – a leszállás nélküli légi forgalom kivételével – történő átvitelével” is, illetve „a növényi, valamint állati eredetű melléktermék birtoklásával, gyűjtésével, tárolásával, ártalmatlanításával, szállításával, kezelésével és forgalomba hozatalával”. A nemzetközi áruforgalommal kapcsolatban a jogszabály kimondja, hogy „élő állatot, növényt vagy ezek szaporítóanyagát, állati eredetű vagy növényi terméket harmadik országból az ország területére behozni, onnan kiszállítani – az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott feltételekkel és kivételekkel – csak állat-egészségügyi, illetve növény-egészségügyi határállomáson keresztül” lehetséges.

Nemzetközi közúti árufuvarozás és szállítmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 741 8

Jól szerkesztett, logikus felépítésű, olvasmányos tankönyvet tart a kezében az olvasó. Különösen nagy erényének tartom azt, hogy pontosan megfogalmazott definíciókat tartalmaz, felölel minden olyan területet, amely a közúti fuvarozással és szállítmányozással kapcsolatban hasznos és szükséges nemcsak a hallgatóknak. Szakkönyvként is ajánlom minden érdeklődő számára, aki a versenyszférában dolgozva nyitott a közúti fuvarozás feltételrendszerének megismerésére. Különösképpen a média szakembereinek lehet segítségére a köznyelvben még nem megfelelően használt fogalmak helyett, az itt ismertetett definíciók elterjesztésében.

Dr. Tátrai Anna, PhD, főiskolai tanár, BGF

Egyetemi oktatói és vezetői munkám során most találkozom először olyan szakkönyvvel, amelyet olyan vállalati szakemberek írtak, akik tudományos fokozattal bírnak és jelenleg oktatói tevékenységet végeznek. Ez a „többszörös hatás” jól megjelenik a mű szövegezésében, felépítésében és a szakkifejezések használatában. Gratulálok hozzá és őszinte szívvel ajánlom minden hazai szakember, oktató és hallgató számára.

Dr. Földesi Péter, PhD, a Széchenyi István Egyetem rektora

Hivatkozás: https://mersz.hu/horvath-karmazin-nemzetkozi-kozuti-arufuvarozas-es-szallitmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave