Hátravan még, hogy az egészet összetartó okról
szóljunk főbb vonalakban, ahogy azt többi tárgyunkkal kapcsolatban is tettük. Súlyos hiba lenne ugyanis, hogy míg – ha nem is részletező pontossággal, de legalábbis áttekintést nyújtó tájékoztatás céljából – a világegyetemről beszélünk, a világegyetemben a legfontosabbat kihagyjuk. Nos hát minden ember ismeri azt az ősi, atyáitól örökölt mondást, hogy minden istentől és istenért állott elő,
és egyetlen természet sem elégséges magában véve önmagának, ha egyszer az istentől eredő fenntartó hatóerő magára hagyja. Ez késztetett a régiek közül is némelyeket arra, hogy azt mondják, mindezek istenekkel vannak tele:
mind azok, amik a szemünk előtt lebegnek, mind azok, amik hallásunk, vagy más érzékeink előtt – s ezzel olyan kijelentést tettek, ami az isteni hatóerőhöz illik ugyan, de nem az isteni lényeghez. Mert fenntartója valóban mindennek és szülőatyja e világrendben végbemenő bárminemű jelenségnek az isten, de nem ám sajátkezűleg fáradozva,
mint egy igavonó állat, hanem úgy, hogy egy kimeríthetetlen hatóerőt használ fel, melynek segítségével azt is eléri, ami tőle messze lenni látszik. Ő foglalhatta el a legfelső és egyben első helyet – magasztosnak is ezért nevezik –, s a költővel szólva az egész ég „legfőbb tetejében”
telepedett le. Erejét pedig leginkább valamilyen módon a hozzá legközelebb eső test élvezi, aztán az ezt követő, és így sorban tovább el egészen a bennünket körülvevő vidékekig. Így tehát úgy tűnik, hogy a Föld és a földiek, mivel a legnagyobb távolságra vannak az istentől származó javaktól, erőtelenek, nem illeszkednek, telis-tele vannak zavarral. Valójában azonban, mivel az isteni természeténél fogva mindenhez elhatol, hasonlóképpen esik a körülöttünk lévőkre is, és a felettünk elhelyezkedőkre is, jóllehet aszerint, hogy közelebb vagy távolabb vannak az istentől, többé vagy kevésbé válik javukra.
Egyszóval helyesebb úgy felfognunk – s ez a megfelelő és egyúttal az istenhez is leginkább illő –, hogy az égben trónoló hatóerő lesz a fennmaradás oka a legtávolabb elhelyezkedők esetében (már amennyire ezt meg lehet mondani) éppúgy, mint az egész esetében, mintsem azt gondolnunk, hogy idáig elhatolva és itt sürögve-forogva a munkát sem nem szép, sem nem előkelő módon saját kezűleg végzi a Földön.