Arisztotelész

Az égbolt


fejezet

Hátravan még, hogy az egészet összetartó okról427 szóljunk főbb vonalakban, ahogy azt többi tárgyunkkal kapcsolatban is tettük. Súlyos hiba lenne ugyanis, hogy míg – ha nem is részletező pontossággal, de legalábbis áttekintést nyújtó tájékoztatás céljából – a világegyetemről beszélünk, a világegyetemben a legfontosabbat kihagyjuk. Nos hát minden ember ismeri azt az ősi, atyáitól örökölt mondást, hogy minden istentől és istenért állott elő,428 és egyetlen természet sem elégséges magában véve önmagának, ha egyszer az istentől eredő fenntartó hatóerő magára hagyja. Ez késztetett a régiek közül is némelyeket arra, hogy azt mondják, mindezek istenekkel vannak tele:429 mind azok, amik a szemünk előtt lebegnek, mind azok, amik hallásunk, vagy más érzékeink előtt – s ezzel olyan kijelentést tettek, ami az isteni hatóerőhöz illik ugyan, de nem az isteni lényeghez. Mert fenntartója valóban mindennek és szülőatyja e világrendben végbemenő bárminemű jelenségnek az isten, de nem ám sajátkezűleg fáradozva,430 mint egy igavonó állat, hanem úgy, hogy egy kimeríthetetlen hatóerőt használ fel, melynek segítségével azt is eléri, ami tőle messze lenni látszik. Ő foglalhatta el a legfelső és egyben első helyet – magasztosnak is ezért nevezik –, s a költővel szólva az egész ég „legfőbb tetejében”431 telepedett le. Erejét pedig leginkább valamilyen módon a hozzá legközelebb eső test élvezi, aztán az ezt követő, és így sorban tovább el egészen a bennünket körülvevő vidékekig. Így tehát úgy tűnik, hogy a Föld és a földiek, mivel a legnagyobb távolságra vannak az istentől származó javaktól, erőtelenek, nem illeszkednek, telis-tele vannak zavarral. Valójában azonban, mivel az isteni természeténél fogva mindenhez elhatol, hasonlóképpen esik a körülöttünk lévőkre is, és a felettünk elhelyezkedőkre is, jóllehet aszerint, hogy közelebb vagy távolabb vannak az istentől, többé vagy kevésbé válik javukra.432 Egyszóval helyesebb úgy felfognunk – s ez a megfelelő és egyúttal az istenhez is leginkább illő –, hogy az égben trónoló hatóerő lesz a fennmaradás oka a legtávolabb elhelyezkedők esetében (már amennyire ezt meg lehet mondani) éppúgy, mint az egész esetében, mintsem azt gondolnunk, hogy idáig elhatolva és itt sürögve-forogva a munkát sem nem szép, sem nem előkelő módon saját kezűleg végzi a Földön.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 745 6

Az égbolt c. műben Arisztotelész általánosabb természetfilozófiai megfontolásait az égitestek mozgására és természetére alkalmazza. E megfontolások eredményeképpen Arisztotelész amellett érvel, hogy a világ örök, véges kiterjedésű, és középpontjában helyezkedik el a gömb alakú Föld. Az égbolt örökké tartó körmozgást végez - ezt az teszi lehetővé, hogy az égboltot a körmozgást a saját természetes mozgásaként végző speciális anyagfajta alkotja.

A mű harmadik és negyedik könyve a világ közepén elhelyezkedő Föld elemeinek tulajdonságait írja le - ezek közül a föld és a víz természeténél fogva függőlegesen lefelé mozog, a levegő és a tűz pedig felfelé törekszik -, majd azt taglalja, hogy az elemek mozgása mennyiben határozza meg az összetett testek mozgását.

Kötetünk Az égbolton kívül függelékként a pszeudo-arisztotelészi Világrendet is tartalmazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/arisztotelesz-az-egbolt//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave