Lőrinc László

Életmódtörténet I.

Őskor - ókor


Új eszközök

A települések számának és kiterjedésének növekedésével egyre több földet vontak művelés alá. A kapálásról – mint szó volt róla, helyenként már a civilizáció kialakulása előtt – áttértek a föld faekével való felszántására. Az ekével, igavonó állatok segítségével nem csak gyorsabban, könnyebben lazították meg a földet nagy területeken, mint a kapával, de némileg meg is forgatták. (Igaz, ehhez az ekék e korai típusaival keresztben és hosszában is fel kellett szántani a földeket.) Így időről időre pihentebb földrétegek kerültek a felszínre, biztosítva a jobb termést. A mezopotámiai és távol-keleti ekékhez vetőszerkezet is csatlakozott, melybe a magokat töltötték. A görögök vaséllel – vaspapucs – látták el az ekét. (A faeke vagy a vaspapucsos eke persze felszínesebben szántott, mint a középkori vaseke, nem is beszélve a modern ekékről. Használata azonban a Közel-Keleten még ma is gyakori.) Használatos volt már Mezopotámiában és Egyiptomban is a borona, a kelták pedig, majd a rómaiak sajátos szerkezetet konstruáltak az aratáshoz is: egy állat által tolható, kerekes, késekből összeállított „aratógépet”.

Életmódtörténet I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 747 0

Ki gondolná, hogy a történelemben még az olyan egyértelműnek látszó fogalmak jelentése is változott, mint az anyaság vagy a gyilkosság, a többiről nem is beszélve? Hogy a vidéki és nagyvárosi emberek eltérő viselkedése mögött is ott van a történelem, s ezért az egyiknek hagyományosabb elgondolása van a családról, az ajándékról, a vagyonról, az időről vagy az ünnepről, a másiknak pedig újabb keletű? Ez a könyv nemcsak a lakás, az étkezés, az öltözködés, vagyis az anyagi környezet változásairól szól, hanem az emberi viselkedés és gondolkodásmód, az emberek közötti viszonyok történetéről is. Számos forrás és feladat segíti elő, hogy a következtetéseket maguk a diákok vonják le. Elsősorban felsőéves középiskolai diákoknak ajánljuk, illetve kézikönyvként mindenkinek, akit a nagy történelmi események mellett érdekel a mindennapok ezernyi apró részlete is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave