Lőrinc László

Életmódtörténet I.

Őskor - ókor


Rabszolgák és idegenek jogai

A jog természetesen nem egyformán védett mindenkit. A rabszolgák nem, vagy csak sajátos korlátok között élveztek jogvédelmet, akárcsak az idegenből érkezettek. Az olyan népek, amelyek kereskedelmi vagy egyéb okból gyakran utaztak, mint a föníciaiak és nyomukban a görögök, megteremtették a vendégbarátság intézményét. Ennek lényege, hogy ha valaki egy másik városállamba vetődik, ott egy polgár vendégül látja és jogilag védelmezi, ha sérelem éri. Később egész városok is állhattak egymással vendégbarátságban. A mózesi törvények is előírják, hogy a jövevényeket tisztelni és ellátni kötelező. Az ilyen szokások hatástalanították azt az ősi jogfelfogást, hogy az idegen nem ember.

Életmódtörténet I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 747 0

Ki gondolná, hogy a történelemben még az olyan egyértelműnek látszó fogalmak jelentése is változott, mint az anyaság vagy a gyilkosság, a többiről nem is beszélve? Hogy a vidéki és nagyvárosi emberek eltérő viselkedése mögött is ott van a történelem, s ezért az egyiknek hagyományosabb elgondolása van a családról, az ajándékról, a vagyonról, az időről vagy az ünnepről, a másiknak pedig újabb keletű? Ez a könyv nemcsak a lakás, az étkezés, az öltözködés, vagyis az anyagi környezet változásairól szól, hanem az emberi viselkedés és gondolkodásmód, az emberek közötti viszonyok történetéről is. Számos forrás és feladat segíti elő, hogy a következtetéseket maguk a diákok vonják le. Elsősorban felsőéves középiskolai diákoknak ajánljuk, illetve kézikönyvként mindenkinek, akit a nagy történelmi események mellett érdekel a mindennapok ezernyi apró részlete is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave