Gyuris Petra, Meskó Norbert, Tisljár Roland (szerk.)

Az evolúció árnyoldala


8.2.2.8. Szülői manipuláció

A szülői manipuláció elmélete Voland és Voland (1988) nevéhez fűződik, szerintük az AN kialakulása is összefüggésbe hozható ezzel az elmélettel. A szülői manipuláció komoly, a felszín alatt zajló szülő-gyermek küzdelmet fogalmaz meg, melynek kiváltó oka az ellentétes reproduktív érdekek jelenléte. Az utódok minél nagyobb részt szeretnének birtokolni a szülői támogatásból, a szülők ezzel szemben úgy tudják növelni genetikai öröklődési esélyüket, ha az összes gyermek túlélési esélyét növelik. Míg a gyermekek önzően küzdenek a javakért, a szülők igyekeznek igazságosan szétosztani az erőforrásaikat. Így a gyermek önző, birtokló viselkedésformái szembetalálkoznak a szülői érdekkel. Ez általános érvényű törekvés, mely sok esetben viták, veszekedések formájában zajlik le, általában az édesanya és valamelyik lánygyermek között. A szülői manipuláció kóros megnyilvánulásáról beszélünk akkor, ha a szülő úgy próbálja elérni a vele való együttműködést, hogy megakadályozza a függetlenedést és az önálló családalapítást. Ezáltal a gyermek saját késztetései háttérbe szorulnak, az alapvető, genetikus, önző viselkedésformák nem érvényesülnek. Így ahelyett, hogy saját érdekeit helyezné előtérbe, a saját családját, jövőjét építené, a szülőket fogja támogatni (Tóth, 2001).

Az evolúció árnyoldala

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 701 2

„Az evolúció árnyoldala a különböző nem tipikus (alternatív) emberi viselkedésformákat, devianciákat, illetve egyes patológiainak tekintett állapotokat mutatja be az evolúciós pszichológia nézőpontjából. A könyv jól illeszkedik a Pécsi Evolúciós Pszichológia Kutatócsoport korábbi köteteinek sorába: egyszerre betölti a magas szintű ismeretterjesztő mű, az informatív tankönyv és a tudományos szakkönyv funkcióját. A téma igen aktuális, hiszen olyan pszichológiai szempontból is érdekes kérdéseket érint (pl. depresszió, szenvedélybetegség, étkezési zavar, homoszexualitás, prostitúció), amelyek közel állnak a hétköznapi emberhez. Ezekről a jelenségekről a médiában számos botcsinálta »szakember« is terjeszt különböző nézeteket. Ezért a tudományos álláspont megismerése fontos tájékozódási pontot jelenthet."

Prof. Miklósi Ádám

az MTA doktora

•••

A kötet szerzői: Bereczkei Tamás, Birkás Béla, Gyuris Petra, Jánosi Anna, Kelemen Oguz, Kéri Szabolcs, Láng András, Meskó Norbert, Paál Tünde, Pléh Csaba, Tisljár Roland, Túry Ferenc

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyuris-mesko-tisljar-az-evolucio-arnyoldala//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave