Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Ockham-recepció Párizsban

Az 1340-es éveket megelőzően Ockham teológiai nézeteit vagy nem ismerték, vagy szándékosan ignorálták Párizsban. Ami Ockham filozófiáját illeti, a Summa logicae, valamint Ockham egyes fizikai problémákkal foglalkozó szövegei a fennmaradt kéziratokból ítélve ismertek voltak. Láttuk, hogy az 1327-ig Párizsban tartózkodó Walter Burley az 1320-as évektől ismerte Ockham filozófiai álláspontját az egyszerű szuppozícióval, az univerzálékkal, valamint az arisztotelészi kategóriák redukciójával kapcsolatban. Az 1320-as években pedig Johannes Buridanus – ahogyan azt a későbbiekben látni fogjuk – már szintén ismerte a Summa logicae-t.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave