Bernardus a legjelentősebb hatást Guillelmus de Conchisra gyakorolta, aki nagy valószínűséggel a tanítványa volt. Guillelmus – Bernardushoz hasonlóan – a grammatika magisztereként működött, s Párizsban, talán Chartres-ban, valamint Normandia hercegének az udvarában tanított. Számos kommentárt írt klasszikus szövegekhez: így Priscianus De institutione grammaticae-jéhez, költeményekhez, valamint filozófiai szövegekhez. Kommentálta Platón Timaioszát, Boëthius A filozófia vigasztalását (De consolatione philosophiae), valamint Macrobiusnak Cicero művéhez (Scipio álma) írt kommentárját is. A hermeneutikai tradíciónak megfelelően ezeket a szövegeket az egyetemes hit igazságainak allegorikus kifejtéseként értelmezte. Az írásai azonban – az említettek mellett két önálló, szisztematikus műve, a Philosophia mundi (A világ filozófiája) és a későbbi Dragmaticon – ezen túlmenően rendkívül erős természetfilozófiai érdeklődést mutatnak. Guillelmus természetfilozófiája annak magyarázatát célozza, hogy miként jönnek létre a dolgok a négy elemből (tűz, levegő, víz, föld). Ennek során tudatosan tartotta magát ahhoz, hogy naturalista magyarázatokat adjon, s kerülje a hivatkozást a természeti folyamatokba történő isteni beavatkozásra. Guillelmus olyan (elsősorban orvosi és asztronómiai) szövegeket is használt, amelyek az új, arabból történő fordítások révén váltak ismertté a nyugati gondolkodók számára. Számos tanítványa közül a legismertebb Johannes Saresberiensis volt. Guillelmus halála után a műveit széles körben olvasták, másolták és kivonatolták.