Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Jean Bodin (1530–1596)

A toulouse-i egyetemen tanult jogot, s munkássága középpontjában a szuverenitás fogalmának kidolgozása állt. Az 1566-ban megjelent Methodus ad facilem historiarum cognitionem (Módszer a történelem megértésének megkönnyítésére) című írás sem önmagában véve a történettudományok módszertana kíván lenni, hanem elsősorban az emberi cselekedetekről s az őket irányító szabályokról kíván értekezni, amelyeket másfelől az államok kormányformáinak vizsgálatából lehet kikövetkeztetni. Ám Bodin nagy hangsúlyt helyez az egyes népek szokásaira, az államok kialakulásának, fejlődésének, majd hanyatlásának vizsgálatára is. Bizonyos ciklikusságot vél e tekintetben felfedezni, melynek működésében nagy szerepet tulajdonít a szóban forgó népek fiziológiai felépítésének, lakhelyük földrajzi fekvésének s hasonló természeti körülményeknek. Bizonyos mértékig az égitesteket is befolyásoló tényezőnek tekinti.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave