Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Történelem- és jogfilozófia

Hegelt már első korszakától kezdve foglalkoztatta a filozófia „gyakorlati” részének kérdése – teológusként kézenfekvő is volt, hogy nem maradt meg az elméleti érdeklődésnél. A vallásra vonatkozó gondolatokról már volt szó a rendszer különböző változatainak tárgyalásánál, az esztétikáról az esszék közt lesz szó. Most a történelem- és a jogfilozófia gondolatmeneteire térünk ki egy rövid bemutatás erejéig. Noha a világtörténelem filozófiájáról szóló előadások jelentek meg később, mégis velük kezdjük a bemutatást, mert bizonyos értelemben a jogfilozófia keretét alkotják. Az Előadások a világtörténet filozófiájáról (Vorlesungen über die Philosophie der Weltgeschichte, 1840) már Hegel halála után jelent meg tanítványai gondozásában hallgatóktól származó előadásjegyzetekre támaszkodva. Értelmezésekor célszerű abból kiindulni, hogy Kant filozófiai történetírásra tett javaslatának megvalósításával van dolgunk. Az „Emberiség egyetemes történelmének eszméje […]” című esszé végén Kant felvetette, hogy célszerű volna filozófiailag feldolgozni a történelmet a történetírás kezdeteitől, kijelölve a történelem fő sodrát, s a többi nemzet történelmének érdekes epizódjait külsődlegesen kapcsolni a valódi történésekhez. Ami Kantnál részben talán a történetírás metodológiájának megújítására tett javaslat volt, az Hegelnél teljességgel szubsztanciális alakot öltött: a világtörténelem filozófiai rekonstrukciója nem módszertani eszköz, hanem a történelem felszíne mögött munkáló valódi hatóerő feltárása és felmutatása. Ez a szemléletmód Hegelnél világosan a teológiában gyökerezik. Azt a keresztény gondolatot fejti ki saját, szellemfilozófiai alapkoncepciójával összefüggésben, mely szerint a világ történései Isten gondviselésszerű irányítása alatt állnak s meg is felelnek neki, azaz nem lehet kétséges, hogy a történelem eléri az Isten által meghatározott végcélját. „A történelem Isten természetének kibontakozása egy különös meghatározott elemben” (Hegel 1979c: 31). A történelem eddigi menetéből föl is tárhatók a fejlődés fő erővonalai, melyek az isteni célra vonatkoztatva egy dinamikus filozófiai teodícea alapját alkotják: „Elmélkedésünk ennyiben teodícea, Isten igazolása, amelyet Leibniz metafizikailag a maga módján még elvont, határozatlan kategóriákban kísérelt meg: meg akarjuk érteni a bajt a világban általában, beleértve a gonoszt is, ki akarjuk békíteni a negatívumot a gondolkodó szellemmel; a világtörténetben pedig a konkrét baj egész tömege tárul elénk” (32). A történelem Hegel így meghatározott nézőpontjából a természettől elkülönülő szellem birodalma, amely sematikusan háromféleképp jut szóhoz a műben: abszolút szellemként a történelem szubsztanciája, emberi szellemként az, ami egyesülve van a természettel, s így törekszik elérni a szellem tiszta formáját, s az egyes „népszellemek”, amelyek a szellem különös alakjaiként közvetítenek az abszolút s az emberi szellem közt. Az emberi individuum alapvetően egy meghatározott népszellem talaján kapcsolódik a szellem birodalmához, nem pedig közvetlenül az abszolút szellemhez: „Minden egyén népének a fia e nép fejlődésének bizonyos fokán. Senki sem ugorhatja át népének szellemét, mint ahogy nem ugorhatja át a földet sem” (69). A népszellem annak korról korra változó lényege, amit általában a tág értelemben vett kultúra különböző aspektusaiként szoktunk megragadni: vallás, alkotmány, magánjog, erkölcsiség, művészet, tudomány. Az emberi individuumok kétfélék lehetnek: „fenntartó” és „világtörténeti” individuumok. Bármelyiket tekintjük is, az individuum boldogsága nem célja a világtörténelemnek: „a történelem nem a boldogság talaja. A boldogság korszakai üres lapok benne. Van ugyan kielégülés is a világtörténetben, de az nem az, amit boldogságnak nevezünk; mert az olyan célok kielégítése, amelyek felette állnak a különös érdekeknek. […] A világtörténeti egyének, akik ilyen célokat követtek, kielégültek ugyan, de nem akartak boldogok lenni” (67). A fenntartó individuumok azok, akik cselekvésük, életük révén megelevenítik az egyes népszellemalakzatokat. Ki-ki választ ugyan magának egy hivatást az államközösségen belül, ám ettől kezdve nincs más tennivalója, mint megfelelni a hivatásának, vagyis teljesítenie azokat a kötelességeit, melyek az adott hivatásból az adott népszellem adott államalakulatának rendszerén belül számára nehézségek nélkül s teljes bizonyossággal tudhatók. Morális megfontolásoknak csak addig van helyük az individuum életében, amíg világossá teszik a maguk számára a hivatásukból fakadó alapértékeket és kötelességeket, ettől kezdve a moralitás már tevékenység, a nekik megfelelő élet. Másként áll a dolog a világtörténeti egyénekkel – s kell is hogy másként álljon, ha a világtörténelmi teodícea csakugyan dinamikus kell legyen, azaz ha meg kell magyarázni, hogyan megy végbe a változás az egyes népszellemek között, hogyan jut tovább a világszellem egyik alakzatáról a másikra. A világtörténeti egyedek nem a saját népszellemük alakjában kapcsolódnak az általánoshoz, hanem valamiképp „a szubsztanciális szellem szerveivé” alakítják magukat, azt teszik hivatásukká, ami „belsejükben megnyilatkozik”, azt, ami megfelel „a szellem magasabb fokának”: „ők tudják, mi a világuknak, koruknak igazsága, mi a fogalom, a legközelebb létrejövő általános, a többiek pedig […] az ő zászlójuk köré gyülekeznek, mert ők mondják ki azt, aminek elérkezett az ideje” (71).

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave