Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Bécsi Kör

Cambridge mellett az 1920-as évek közepétől az 1930-as évek közepéig Bécs számított az analitikus filozófia másik központjának, illetve kisebb mértékben Berlin és Varsó is. A legjelentősebb analitikus filozófiai társaság Közép-Európában a Bécsi Kör volt (tagjai: Bergmann, Carnap, Feigl, Frank, Gödel, Hahn, Neurath-Hahn, Juhos, Kaufmann, Kraft, Menger, von Mises, Neurath, Rand, Schächter, Schlick, Taussky-Todd, Waismann, Zilsel). A bécsiek szorosan együttműködtek a berlini Empirikus Filozófiai Társasággal, a „Berlini Körrel” (Reichenbach, Hempel, Grelling, Dubislav), illetve a varsói logikusok körével is (Ajdukiewicz, Kotarbinski, Lesniewski, Lukasiewicz, Tarski, Twardowski). Ezeket a mozgalmakat, illetve tanaikat szokás összefoglalóan logikai pozitivizmusnak nevezni (a nevet Feigl és Blumberg adta 1931-ben), illetve logikai empirizmusnak is, ez utóbbit inkább a berliniek használták nézeteik jellemzésére. (A két elnevezés mögött tartalmi különbségek is meghúzódtak.) A Bécsi Kör egy Schlick által vezetett vitakörből nőtt ki, amely 1924-ben alakult. 1929-ben intézményesült, tagjai ekkor alapították meg hivatalos szervezetüket, az Ernst Mach Társaságot, illetve átvették Wilhelm Ostwald folyóiratát, az Annalen der Naturphilosophie-t, amelyet 1930-tól Carnap és Reichenbach szerkesztett, Erkenntnis címen.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave