A Menónban Szókratész – az előző szakaszban vizsgált ábrázolástól eltérően – pozitív tanításokat fejt ki. Platón itt az elenkhosznak is egyértelműbb interpretációját adja: eszerint a cáfolat egy átfogóbb módszer része, mely pozitív ismeretekhez vezet. Szókratész cáfolataival megfosztja beszélgetőpartnerét alaptalan hiedelmeitől, és aporiába juttatja, sőt valósággal megbénítja, ahogyan a zsibbasztó rája teszi áldozatával. Eljárása azonban korántsem öncélú. Álláspontja szerint az igaz ismeretek eleve benne rejlenek a lélekben, amely jelenlegi életünket megelőzően is létezett. Amit tanulásnak szokás nevezni, nem egyéb, mint visszaemlékezés (anamnészisz) ezekre az ismeretekre. A cáfolat e visszaemlékezést készíti elő. Az igazság kutatásának folyamatában két szakaszt különíthetünk el: 1. Az első, negatív szakaszban cáfolatot nyernek téves vélekedéseink, melyek útjában állnak a valódi tudásnak. Csak tudatlanságunk belátása nyomán ébredhet fel bennünk az igény az igazság felkutatására. 2. A második, konstruktív szakaszban felszínre hozzuk a lélekben rejlő ismereteket. A döntő mozzanat itt valamilyen új szempont felfedezése, amelynek alapján meghaladhatjuk az első szakaszban feltárt dilemmákat. (Jó példa erre a kutatás paradoxonának megoldása. Menón érvelése szerint sem azt nem kutathatjuk, amit ismerünk, sem azt, amit nem ismerünk; az előbbi esetben ugyanis nincs szükség kutatásra, az utóbbi esetben pedig még akkor sem tudnánk azonosítani kutatásunk tárgyát, ha véletlenül rátalálnánk. Szókratész az „ismeret” fogalmának újraértelmezésével oldja fel e dilemmát: az anamnészisz-elmélet mutatja, hogy részleges ismereteink is vannak, melyek megkívánják a további kutatást, és megfelelő kiindulást nyújtanak ahhoz.) A Menón kifejtett formában megkülönbözteti egymástól a tudást (episztémé) és a helyes vélekedést (orthé doxa). Az előbbi „meg van kötözve a magyarázatot megadó gondolatmenettel”, vagyis valamilyen nagyobb ismeretegészbe, rendszerszerű összefüggésbe illeszkedik, ezért megingathatatlan. Az utóbbinak viszont nem tudjuk okát adni, ily módon könnyen elillan a lélekből (97C–98A).