Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Cicero, A legfőbb jóról és rosszról 1.29–32, 37–39 (kihagyásokkal)349

[Az epikureus nézetek szószólója, Torquatus] (1) Azt keressük tehát, hogy mi a legnagyobb és legvégső jó, aminek valamennyi filozófus véleménye alapján [vö. 63A] olyannak kell lennie, hogy szükségképpen mindent erre vonatkoztathatunk, őt magát azonban semmi egyébre. Ezt Epikurosz a gyönyörben jelöli meg, amely meggyőződése szerint a legfőbb jó, a legfőbb rossz pedig a fájdalom, amit a következőképpen fejtett ki. (2) Valamennyi élőlény, mihelyt megszületett, a gyönyörre törekszik és annak mint legfőbb jónak örül; a fájdalmat mint legfőbb rosszat megveti, és amennyire csak képes rá, távol tartja magától. Mindezt még romlatlanul, a sértetlen és ép természet ítélete alapján teszi. Ennélfogva Epikurosz cáfolja, hogy szükség volna észérvekre annak igazolásához, hogy miért kívánatos a gyönyör, és miért kell kerülni a fájdalmat. Véleménye szerint ezt ugyanúgy érezzük, mint ahogyan azt, hogy a tűz meleg, a hó fehér, a méz édes. Ezek egyikét sem szükséges kidolgozott érvekkel megerősíteni, elég csupán rámutatni…350 (3) Mivel, ha az embert megfosztjuk az érzékeléstől, nem marad semmi, szükségképpen magának a természetnek kell megítélnie, hogy mi az, ami a természet szerint való, mi az, ami ellentétes vele. Vajon a gyönyörön és a fájdalmon kívül mit fog fel, vagy miről ítél a természet, aminek alapján törekedne valamire vagy kerülne valamit? (4) Akadnak közöttünk olyanok, akik szeretnék ezt az elméletet pontosabbá tenni, és azt állítják, nem elegendő az érzékelés alapján megítélni, mi jó, mi rossz, hanem ésszerű megfontolás útján is be lehet látni, hogy a gyönyör önmagáért kívánatos és a fájdalom önmagáért kerülendő. Állításuk szerint ugyanis értelmünkben rejlő, mintegy természetes és velünk született előzetes felfogás az, melynek következtében az egyik dolgot kívánatosnak, a másikat kerülendőnek érezzük…351 De hogy megértsétek, honnan származik a gyönyört vádolók és a fájdalmat dicsérők eme egész tévedése, bemutatom a teljes elméletet, és kifejtem azokat a nézeteket, amelyeket az igazság felfedezője és a boldog életnek mintegy építőmestere vallott. (5) Mert magát a gyönyört senki sem gyönyör volta miatt veti meg vagy gyűlöli, vagy kerüli, hanem azért, mert nagy fájdalmak sújtják azokat, akik nem tudnak ésszel törekedni a gyönyörre, továbbá nincs senki, aki magát a fájdalmat mint fájdalmat szeretné, törekednék rá, igyekeznék megszerezni, hanem azért, mert nemegyszer úgy alakulnak a körülmények, hogy fáradság és fájdalom révén valamiféle nagy gyönyörre tesz szert… (6) Mert nem csupán arra a gyönyörre törekszünk, ami valamiféle kellemességnél fogva magát az emberi természetet hozza mozgásba, és amit érzékszerveink valamiféle élvezettel fogadnak be, hanem a legnagyobb gyönyörnek tartjuk azt, amit akkor észlelünk, ha minden fájdalmunk elmúlt. Mert amikor megszűnik a fájdalom, akkor éppen a minden bajtól való megszabadulás és mentesség miatt érzünk örömöt; márpedig mindaz, ami miatt örülünk: gyönyör, ahogyan minden, ami bánt bennünket: fájdalom, ezért a fájdalomtól való teljes mentességet helyesen nevezték el gyönyörnek. Mert ahogyan a gyötrelemtől való megszabadulás gyönyört eredményez akkor, amikor az éhséget és a szomjúságot evéssel és ivással elűzzük, akképpen minden más dologban a fájdalom elűzése nyomán gyönyör keletkezik. (7) Ezért Epikurosz nem tartotta helyesnek, hogy a fájdalom és a gyönyör között legyen valami köztes állapot. Hiszen ami némelyeknek köztes állapotként tűnik fel (amikor nincs semmiféle fájdalom), az nem csupán gyönyör, hanem maga a legfőbb gyönyör. Mert aki érzékeli, hogy milyen állapotban van, annak szükségképpen vagy a gyönyör, vagy a fájdalom állapotában kell lennie. Epikurosz úgy véli, hogy a legnagyobb gyönyör végpontja a teljes fájdalommentesség oly módon, hogy a gyönyör később változatossá tehető és különféle fajtái lehetnek, de növelni és fokozni nem lehetséges. (8) Hanem van Athénben… a Kerameikoszban egy Khrüszipposz-szobor. A filozófust ülő helyzetben ábrázolja, kinyújtott kézzel, ami arra utal, hogy Khrüszipposz kedvét lelte eme kis kérdésben: „Vajon a kezed abban az állapotban, amelyben most van, vágyik valamire?” – „Nem, semmire.” „De, ha a gyönyör jó volna, akkor vágynék rá?” – „Igen, úgy hiszem.” – „Tehát a gyönyör nem jó.” … Ez igen szellemes érv a kürénéiek ellen,352 Epikuroszal szemben viszont semmit nem ér.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave