Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Cicero, Tusculumi előadások 3.41–42 (Usener 67, 69)372

(Epikurosz a A végső célról című művében:) (1) „A magam részéről nem tudom elgondolni a jót úgy, hogy elveszem belőle azokat a gyönyöröket, amelyeket ízleléssel érzékelünk, hogy elveszem azokat, amelyekben a nemi érintkezés során, vagy amelyekben a zene hallgatásakor van részünk, valamint azokat a kellemes mozgásokat, amelyeket a szép formák láttán szemünkkel érzékelünk, vagy bármely más gyönyört, amely bármely testi érzékelés révén az egész emberben keletkezik. Valóban, lehetetlenség azt állítani, hogy egyedül a szellemi élvezet tartozik a jók közé. A szellemi élvezet ugyanis, amint én ismerem, mindannak a reményében áll, amit az imént felsoroltam – hogy természetünk elnyervén ezeket, mentes lesz a fájdalomtól…”373 (2) Kevéssel ezután pedig így folytatja: „Sokszor megkérdeztem olyan emberektől, akiket bölcsnek tartanak, hogy vajon mit hagynak meg [10] a jók tartalmaként, ha az említetteket elveszik belőle, és ha nem akarnak üres szavakkal dobálózni. Semmit nem tudtam meg tőlük; és amikor az erényekről és a bölcsességről áradoznak, semmi mást nem mondanak, mint éppen annak a módját írják le, ahogyan az általam említett gyönyörök létrejönnek.”

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave