Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Oinoandai Diogenész 38.1.8–3.14

(1) A sokaság nehezen méri fel a lélekben keletkező érzések nagyobb erejét [a testi érzésekhez viszonyítva]. Nem lehetséges ugyanis ugyanabban a pillanatban mindkettőnek a legmagasabb fokozatát megtapasztalni oly módon, hogy egymással összevethessük őket… mivel ez ritkán fordul elő, és amikor előfordul, ez végét is szakítja az életnek. (2) Ezért nem találunk kritériumot, amelynek segítségével felmérhetnénk ezek nagyobb erejét az érzések másik fajtájához képest. Ehelyett amikor valaki testi fájdalmakat szenved, azt mondja, hogy ezek nagyobbak, mint a lelkiek, amikor viszont <lelki fájdalmai vannak, akkor meg ezeket mondja nagyobbaknak>. Mert <a jelenlévő dolgok> mindig meggyőzőbbek, mint a távoliak, és nyilvánvalóan mindenki vagy kényszerűségből vagy a gyönyör miatt annak az érzésnek tulajdonítja a nagyobb erőt, amelyik éppen uralkodik rajta. (3) A bölcs ember azonban sok egyéb megfontolás alapján kikövetkezteti ezt, amit a sokaság nehezen mér fel.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave