Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Lucretius 5.1161–1225422

(1) Nem lesz már oly nehéz szavaimmal ésszerű magyarázatot adnom arra, mi volt az oka, hogy az istenek hatalma számos nép körében elterjedt, s hogy a városokat oltárok töltötték meg; mi idézte elő, hogy az emberek ünnepélyes vallási szertartásokat létesítsenek, melyek ma is virágoznak a hatalmas államokban és szerte a széles vidékeken; hogy honnan ered az a félelem, amely a halandókban ma is ott lakozik, s amely az egész világon új szentélyeket emel az isteneknek, és arra készteti az embereket, hogy a vallás szent napjain megtartsák ünnepeiket. (2) [Ez az ok] tudniillik a következő: a halandók nemzedékei már régtől fogva látták – ébren is, álmukban azonban még inkább – az isteneket, akik nagyszerű alakban, csodálatos nagyságú testtel jelentek meg előttük. A halandók az érzékelés képességét tulajdonították nekik, mivel úgy látták, hogy mozgatják tagjaikat, és fenséges hangon szólnak, mely méltó volt ragyogó megjelenésükhöz és roppant erejükhöz. Örök élettel is felruházták őket, mert megjelenésük állandó volt, és alakjuk változatlan maradt; általában véve pedig azért, mert úgy gondolták, hogy ily roppant erővel felruházott lényeket egykönnyen nem győzhet le semmilyen erő. Úgy vélték, hogy messze fölöttük állnak jó sorsukban, mert közülük senkit se gyötör a halálfélelem, és mert álmukban azt látták, hogy számos csodás dolgot visznek végbe anélkül, hogy ez a legcsekélyebb fáradságukba kerülne. (3) Ezenkívül látták azt is, hogy az égbolt mintázatai és a különböző évszakok szabályos rendben fordulnak és követik egymást, és nem tudtak rájönni ennek okára. Ezért abban találtak menedéket, hogy mindezt az istenek kezébe adják, és olybá vegyék, hogy minden az istenek akaratának engedelmeskedik. Az égbe helyezték az istenek lakóhelyét és ott jelöltek ki számukra szent körzeteket, mert úgy látszott, hogy az égen forog körbe az éjszaka és a hold – a hold, a nappal, az éjszaka és ennek zord csillagképei, az ég éjjel kóborló fáklyái és röpülő lángjai, a felhők, a nap, az eső és a hó, a szelek, a villámok, a jégeső, a hirtelen támadó zajok és a hatalmas, fenyegető mennydörgések. (4) Ó, szerencsétlen emberi faj, amely az efféle jelenségeket az isteneknek tulajdonítja, és hozzájuk köti a keserű haragot is! Mennyi fájdalmas jajgatást okoztak akkor az emberek maguknak, mennyi sebet ejtettek rajtunk, és mennyi könnyet csaltak utódaink szemébe! Nincs abban semmiféle vallásos érzés, ha az ember befedett fejjel újra meg újra valamely kőhöz fordul, odajárul valamennyi oltárhoz, és tagjait földre terítve, két kezét széttárva leborul az istenek szentélye előtt; sem abban, ha bőven öntözi az oltárt állati vérrel, és egyik fogadalmat teszi a másik után – sokkal inkább abban, ha nyugodt lélekkel képes minden dolgot szemlélni. (5) Mert amikor felnézünk a hatalmas mindenség égi térségeire, és a fényes csillagokkal összekötött legfelső levegőégre, s értelmünk bejárja a nap és a hold útját, akkor az egyéb bajoktól amúgy is szorongatott keblünkben még az az aggodalom is kezdi felütni fejét, hogy talán az istenek mérhetetlen hatalma az, ami a ragyogó csillagokat különböző pályájukon forgatja. Az ésszerű magyarázat hiánya ugyanis azzal a kérdéssel kísérti meg a kétségek közt hányódó emberi értelmet, hogy vajon nem volt-e a világ keletkezésének valamilyen kezdete, és ugyanígy, hogy nincs-e valamiféle vége, ameddig a világ falai hordozni tudják a megindított mozgásnak ezt a terhét, vagy pedig – isteni adományként – örökké épen megmaradva együtt tudnak siklani a végtelen idővel, s a mérhetetlen idő hatalmas erejét képesek semmibe venni. (6) És azután: ugyan ki az, akinek lelkét nem ragadja meg az istenektől való félelem, ki az, akinek tagjaiba nem lopózik be a rettegés, amikor a félelmetes villámcsapástól megperzselt föld megremeg, s a roppant égbolton morajlás fut végig? Vajon nem tölti el remegés a különböző népeket, s a büszke uralkodók nem húzzák össze tagjaikat, mikor átjárja őket az istenektől való félelem: hogy rút bűnük vagy gőgös megnyilvánulásuk miatt már elközelgett a bűnhődés súlyos ideje?

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave