Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Cicero, Az istenek természetéről 1.43–49433

(1) Aki belátja, hogy mindezeket [ti. a nem epikureus teológiai tanokat] milyen meggondolatlanul és mennyire vaktában állítják, tisztelettel kell adóznia Epikurosznak, azon lények sorába iktatva őt, akiket most vizsgálunk. (2) Egyedül ő látta be ugyanis, hogy – először is – léteznek istenek, mivel maga a természet pecsételte bele minden ember lelkébe a rájuk vonatkozó elgondolást. Mert van-e olyan nép vagy olyan emberfajta, amely [5] ne rendelkeznék – mindenféle tanítás nélkül is – az isteneknek valamiféle előzetes felfogásával (anticipatio)? Ezt Epikurosz prolépszisznek nevezi, vagyis a lélekben valamiről előzetesen megformált képzetnek, amely nélkül semmit sem lehet megérteni, megvizsgálni vagy megvitatni. Ennek az érvelésnek a lényegét és hasznos voltát Epikurosznak abból az égi ihletésű könyvéből ismertük meg, amely a mércéről és a kritériumról szól. Ami tehát e kutatás alapját illeti, magatok is láthatjátok: már nagyszerűen leraktuk. Minthogy ez a vélekedés nem valamely intézményen vagy szokáson vagy törvényen nyugszik, és minthogy e kérdésben az emberek között szilárd egyetértés uralkodik, be kell látnunk, hogy léteznek istenek, hiszen belénk ültetett, vagy még inkább velünk született434 ismereteink vannak róluk. Amiben pedig az emberi természet megegyezik, annak szükségképpen igaznak kell lennie. Ezért el kell fogadnunk, hogy léteznek istenek. (3) Mivel pedig ebben úgyszólván mindenki egyetért – nemcsak a filozófusok, hanem a tudatlanok is –, azt is ki kell jelentenünk, hogy rendelkezünk az istenek előzetes felfogásával (ahogyan az imént neveztem) vagy a rájuk vonatkozó előzetes elgondolással (praenotio) – az új dolgoknak ugyanis új nevet kell adnunk, mint ahogyan Epikurosz prolépszisznek nevezte el ezt, őelőtte pedig senki nem használta ezt a kifejezést a szóban forgó dolog megnevezésére –, rendelkezünk tehát ezzel, s ennélfogva az isteneket boldognak és halhatatlannak tartjuk. Ugyanaz a természet ugyanis, amely maguknak az isteneknek a megformált képzetét adta nekünk, azt is az értelmünkbe véste, hogy örök életűnek és boldognak tartsuk őket. (4) Mármost ha ez így van, akkor Epikurosz helyesen fogalmazta meg azt a jól ismert tételét [= Alapelvek 1], mely szerint „ami boldog és örök, annak magának sincs gondja és másnak sem okoz gondot, s ily módon nem fogja el sem a harag, sem a jóindulat, mert az efféle mind a gyöngeség jele”. (5) Ha csakis arra törekednénk, hogy illően tiszteljük az isteneket, és hogy megszabaduljunk a babonától, elegendő lenne, amit mondtam. Az istenek felsőbb rendű természete ugyanis illő tiszteletet érdemel az emberektől, mivel ez a természet örökkévaló és a legboldogabb, s jogosan tiszteljük mindazt, ami magasabb rendű. Egyszersmind pedig az istenek erejétől és haragjától való összes félelmünk is már megszűnt volna, hiszen világos, hogy a halhatatlan és boldog természetű lénytől idegen a harag és a jóindulat, s ha egyszer ezek távol vannak tőle, akkor senkit nem fenyeget a magasabb rendű lényektől való félelem. De ennek a véleménynek a megerősítésére lelkünk kutatja az istenség alakját, életét és az értelem működését és tevékenységét őbenne. (6) Alakjuk felől részint a természet igazít el bennünket, részint az ésszerű okfejtés szolgál tanítással: ugyanis a természet valamennyiünk számára, tartozzunk bármely néphez is, az istenek külsejét semmiféle más formában, csakis emberi alakban bocsátja rendelkezésünkre.435 Ugyan milyen más alak merül fel bárki előtt, akár ébren, akár álmában? De hogy ne hivatkozzunk minden kérdésben az elsődleges fogalmakra: maga az ésszerű okfejtés is ugyanezt bizonyítja. Hiszen ha ehhez a legmagasabb rendű természethez az illik, hogy – akár azért, mert boldog, akár azért, mert örökkévaló – egyszersmind a legszebb is legyen, akkor vajon a tagoknak miféle elrendezése, a körvonalaknak miféle formája, miféle alak, és miféle külső lehet az emberénél szebb? Nektek bizony, Luciliusom [a sztoikusoknak], az a szokásotok – mert Cotta barátom [az akadémikus] hol ezt, hol azt mondja –, hogy amikor bemutatjátok az istenség mesteri műalkotását, akkor úgy írjátok le az emberi alak összes tulajdonságát, hogy azok nemcsak a hasznosság, hanem a szépség szempontjából is igen alkalmasan és illőn vannak kialakítva. Ha pedig az emberi alak az összes élőlény küllemét felülmúlja, az isten pedig élőlény, akkor bizonyos, hogy neki olyan alakja van, mely a legszebb valamennyi közül. És mivel abban egyetértés uralkodik, hogy az istenek a legboldogabbak, márpedig erény híján senki nem lehet boldog, az erény pedig nem lehetséges gondolkodás nélkül, a gondolkodás viszont csakis az emberi alakban van jelen, el kell ismerni, hogy az isteneknek emberi külsejük van. (7) Ez a külső azonban nem test, hanem csak testszerűség, és nem folyik benne vér, hanem csak vérszerűség. (Bár ezeket Epikurosz élesebb elmével tárta fel és árnyaltabban fejtette ki, semmint hogy csak úgy akárki felfoghatná, mégis, értelmi képességetekben bízva, mindezt rövidebben adom elő annál, mint ahogy maga a tárgy megkívánná.) Epikurosz, aki a homályos és mélyen rejtőző dolgokat nemcsak lelki szemeivel látja, hanem úgyszólván a maguk kézzelfogható valóságában tárgyalja őket, azt tanítja, hogy az istenek ereje és természete olyan jellegű, hogy azt elsődlegesen nem érzékeléssel, hanem értelmünkkel pillantjuk meg, mivel nem szilárdságuk és szám szerinti azonosságuk révén fogjuk fel őket – eltérően azoktól a dolgoktól, amelyeket ő szilárdságuk miatt a szteremnion névvel illet –, hanem azt állítja, hogy a hasonlóság és átmenet436 folytán képmásokat észlelünk, miután megszámlálhatatlanul sok atomból teljesen hasonló képek végtelen sora jön létre, és áramlik az istenekhez;437 értelmünk és felfogóképességünk pedig, miközben a legnagyobb gyönyörűséggel csügg ezeken a képmásokon, megérti, hogy mi a boldog és örökkévaló természet.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave