Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Epikurosz, Levél Hérodotoszhoz 38–3958

(1) Miután ezeket a szempontokat megértettük, most a nem nyilvánvaló dolgokra vonatkozóan kell belátnunk először is azt, hogy semmi nem keletkezik nemlétezőből. Máskülönben ugyanis minden mindenből létrejönne anélkül, hogy ehhez magvakra lenne szüksége. (2) Továbbá, ha az, ami eltűnik, nemlétezőbe pusztulna, már minden dolog elenyészett volna, hiszen nem volna, amibe beleoldódnak. (3) Továbbá, a dolgok összessége59 mindig olyan volt, mint amilyen most, és mindig olyan lesz, (4) mert nincs semmi, amibe változik,60 (5) és mivel az összességen kívül nincs semmi, ami belehatolhatna és változást hozhatna létre.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave