Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Philón, Problémák és megoldások a Teremtés könyvével kapcsolatban 2.4 (SVF 2.802)1174

(1) Miért parancsolja Isten, hogy a bárkát kívül-belül vonják be szurokkal? … (2) Minden, amit ragasztószer tart össze, rögtön természetes egyesülésre kényszerül. (3) Mármost testünk, mely sok részből áll össze, egységbe foglaltatik külsőleg és belsőleg, és szilárdan áll saját jellegének köszönhetően. És e részek magasabb rendű jellege a lélek: ez a középpontban van, és mindenüvé eljut, egészen a felszínig, és a felszíntől visszafordul a középpont felé. Ennek következtében az egy lelkes természetet kettős kötelék veszi körül, s ily módon erősebb jellegbe és egységbe illeszkedik. (4) E bárkát tehát az említett okból kenik be kívül-belül szurokkal.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave