Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Cicero, A jóslásról 1.125–126 (SVF 2.921)1437

(1) „Végzet” alatt azt értem, amit a görögök heimarmené néven emlegetnek – az okok rendjét és egymásra következését, mivel az ok okhoz kapcsolódva szüli meg a dolgokat önmagából. (2) Ez a teljes örökkévalóságtól fogva áradó, mindig megmaradó igazság. Mivel ez így van, semmi nem történik, ami előzőleg nem készült történni, és ugyanezen a módon semmi nem készül lenni, aminek a létrehozó okait ne tartalmazná már a természet.1438 (3) Ebből érthető, hogy a végzet nem az, aminek babonásan mondják, hanem az, aminek természetfilozófiailag: a dolgok örök oka, amiért az elmúlt dolgok is megtörténtek, a jelenlevők is történnek, és a jövőbeliek is történni készülnek.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave